Már csak két szabad hely maradt 2023-ra.

Fernando Alonso hónapokkal ezelőtt tett váratlan bejelentése után, miszerint az idény végén elhagyja az Alpine-t és az Aston Martinhoz szerződik (a magát nyugdíjazó Sebastian Vettel helyére), a francia istálló szinte azonnal reagált, és közölte, hogy a csapat teszt- és tartalék pilótája, az F2-es és F3-as bajnok Oscar Piastri kapja meg a hirtelen megüresedett helyet. Igen ám, de az ausztrál pilóta visszautasította a lehetőséget, mert – mint kiderült – a McLarenhez igazolt:

Az Alpine tehát hoppon maradt, egészen mostanáig. A Japán Nagydíj versenyhétvégéjén ugyanis bejelentették Esteban Ocon csapattársát, azaz, hogy több évre szóló szerződés keretében leigazolták Pierre Gaslyt az AlphaTauritól – ez azt is jelenti, hogy a francia istállónál két francia fog versenyezni 2023-ban, ami a csapat nagy álma volt.

Eközben az AlphaTauri sem tétlenkedett, Gasly távozásával megüresedő helyre gyorsan találtak egy pilótát méghozzá az F2-es és a Formula-E-bajnok Nyck de Vries személyében. A fiatal hollandnak egyébként nem lesz ismeretlen az F1, az Olasz Nagydíj versenyhétvégéjén az utolsó pillanatban kellett beugornia a Williamshez a vakbélgyulladás miatt távol maradó Alexander Albon helyére, és rögtön pazar teljesítményt rakott le az asztalra: a 13. helyre kvalifikálta magát, majd a másnapi futamon a két világbajnoki pontot érő kilencedik helyre hozta be az autóját.

Mindez egyébként azt jelenti, hogy már csak két kiadó ülés maradt az F1-ben a 2023-as idényre: a Haas és a Williams keresi még pilótáját.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Ülést kaphat Kimi Räikkönen

Ha minden igaz, hamarosan újra láthatjuk versenyezni Kimi Räikkönent.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
18% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.