Ezek a pilóták tesztelhetik majd az új esőgumikat.

A Pirelli megerősítette a listát, hogy kik vehetnek majd részt a következő heti Paul Ricard Circuit teszten, ahol a legújabb esőgumikat vihetik majd pályára a pilóták.

A hónap elején jelentette be az olasz gumigyártó, hogy január végén lesz egy rendhagyó tesztje, ahol az új esőgumikat szeretné kipróbáltatni néhány csapattal és pilótával. Az FIA természetesen jelen lesz a teszten, és meggyőződik arról, hogy a résztvevők nem jutnak extra információkhoz, amivel előnyben lennének azokkal szemben, akik otthon maradtak.

Csupán három csapatot hívott meg a Pirelli, a Ferrarit, a Red Bull Racinget, és a McLaren-Hondát, és két napig dög tartani a móka. A 2015-ös autókkal kell majd futniuk, semmilyen új dolgot nem rakhattak az autóra, és csak az abroncsokról gyűjthetnek információt.

A Ferrai megerősítette, hogy mindkét versenyzőjük ott lesz teszten, így Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen is kipróbálhatja a gumikat. A Red Bull is kiküldi mind Daniel Ricciardót, mind Daniil Kvyattot. A McLaren viszont egyik pilótáját sem versenyezteti, tőlük majd a GP2-es bajnok, Stoffel Vandoorne fog részt venni az eseményen, mindkét napon.

A Paul Ricard teszt lesz az első Forma-1-es esemény idén, de ha az új 2016-as autókat akarjuk menet közben látni, arra még egy hónapot várnunk kell, ugyanis a téli tesztek február 22-én kezdődnek Barcelonában.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.