A GLE új generációjának bemutatója után számíthattunk rá, hogy hamarosan megjelennek az AMG változatok is belőle. Meg is érkezett az első, a GLE 53, ami a hathengeres benzinmotor mellett mild hibrid technikát is villantott.

M-osztályként indult a karrierje, de már az előző generációjában is GLE volt a neve a Mercedes-Benz nagyobbik szabadidő-terepjárójának, amiből nemrég jött ki a legújabb. A hagyományos dízelek mellé pedig megérkezett az első AMG, és már nem is olyan nagy meglepetés, hogy a hathengeres benzinmotorhoz mild hibrid technika jár.

A 3 literes soros hathengeres motor 435 lóerőre és 520 Nm-re képes, és kilencfokozatú automata váltón keresztül hajtja mind a négy kereket.

A GLE 53 AMG már ezzel is elég izmos lenne, de kapott még egy EQ Boost rendszert, aminek a villanymotorja 22 lóerővel és 250 Nm-rel járul hozzá a teljesítményéhez.

A hibrid technika célja ebben az autóban nem is a nesztelen suhanás, hanem a start-stop rendszer kiváltása, a turbólyuk csökkentése, és persze a teljesítmény fokozása.

Ha kell, akkor a GLE 53 AMG akár 5,3 másodperc alatt gyorsulhat százra, a sebességét 250 km/óránál korlátozza az elektronika, miközben a fogyasztása 9,3 liter száz kilométeren.

Az AMG újdonsága nem elég, hogy hibrid, de még hétüléses is lehet,

a komfortról és persze az útfekvésről a széria légrugózás gondoskodik. A GLE 53 könnyen megkülönböztethető lesz a dízelektől, hiszen megkapta a márka legújabb Panamericana hűtőmaszkját a függőleges rácsozással, a kerekei legalább 20, de akár 22 colosak is lehetnek.

Ez is érdekelhet:

6 dolog, amit tudnod kell a Mercedes-Benz GLE új generációjáról

A kategóriateremtő ML utódja jobb formában van, mint valaha.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A BMW i3 új élete: most már a 3-as elektromos változatát jelenti

Új kormánnyal lesz még nagyobb élmény a GR Yaris

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés