Hamarosan elkezdődik az AMG GT történetének új fejezete, amikor a Mercedes bemutatja a sportautó második generációját. A premier előtt nem sokkal alig álcázva is mutattak róla néhány képet.

2014-ben mutatta be a Mercedes az AMG GT-t, a második autót, amelyet a márka AMG részlege önállóan fejlesztett, és ugyan nem számított a szárnyas ajtós SLS AMG közvetlen utódjának, mégis annak a helyét vette át a kínálatban. Az évek során számtalan változatban készült, mint a vászontetős roadster és a 730 lóerős, kiélezett Black Series, most pedig eljött az ideje, hogy átadja a helyét az utódjának.

A Mercedes már korábban elárulta, hogy az AMG GT Roadster nem kap közvetlen utódot, hanem a szintén az AMG által fejlesztett új SL lép a helyére, az AMG GT pedig ennek a kupéváltozata lesz. A formáját ezek alapján sejthetjük, és ezért nem titkolta nagyon a Mercedes sem az autót: látványosan színes álcafóliában mutatta meg a prototípusát, amely a fényszórókat és hátsó lámpákat leszámítva szinte teljesen láttatni engedi.

A premierjére már nem kell sokat várnunk, az e heti Monterey Car Week ad otthont a bemutatójának, ahol a részletek is kiderülnek a vadonatúj AMG GT-ről.

Ez is érdekelhet:

Formás roadster lett az új Mercedes-AMG SL

Az új SL csakis AMG-változatban készül majd.

Égen sincs annyi csillag, mint ezen a Mercedes-AMG SL-en

Csak 100 darabot készít a Forma-1-es autót idéző SL-ből a Mercedes.

680 lóerővel rúgja be az ajtót a Mercedes-AMG GLC 63 S

Nincs már V8-as biturbó, de a négyhengeres hibrid is nagy tűzijátékot csinál.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Soha nem kapott még annyi autó zöld rendszámot, mint márciusban

2800 helyett 39 ezerért fuvarozta utasait egy budapesti taxis

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés