Első ránézésre ez is csak egy veteránkorba ért Mercedes 300 SEL, melynek fényezését az évtizedek során megette a kaliforniai napfény. A lemezek alól azonban olyan meglepő technika bukkan ki, hogy helye van a Las Vegas-i SEMA Show-n.

Las Vegasban rendezik minden évben a tuningautók őrületes kiállítását, a SEMA Show-t, amire mindenki látványos kreációval készül. Az Icon azonban a visszafogottabbak közé tartozik, legalábbis az autó külseje nem tartogat sok meglepetést.

Olyan kopott fényezésű 1971-es Mercedes limuzin, melyet pajtákban szokás találni.

Ez az illúzió azonban egészen addig tart, amíg fel nem tűnik, hogy a 300 SEL egyedileg gyártott 18 colos felniken és széles Michelin sportgumikon gurul. A kerekek rajzolata az eredetit idézik, de a mögötte lévő fékrendszer miatt szükség volt a nagyobb méretre.

Ebből pedig már az is sejthető, hogy a motorháztető alatt sem az eredeti blokk lapul. Valóban így van, a német V8-as helyett amerikai LS9 került a Mercedesbe, méghozzá kompresszorral. Ez a ZR1-es Corvette-ben 540 lóerőt és 820 Nm nyomatékot tud.

Karosszériájával ellentétben a belterét hibátlanul felújították és néhány elemet újra is gyártottak, hogy a módosítások ellenére is korhű veteránnak tűnjön.

Becker Europa rádiója mögött például Focal hangrendszer van, a váltókar pedig egyedileg készített automatát működtet. Így egy stílusosan retró, de vezetési és utazási élményében modern autót készített az Icon.

Ez is érdekelhet:

A '90-es évek nehézbombázója, brutális erővel

Elképesztő mennyiségű pénzből fejlesztették és egy korszakot határoz meg a Mercedes W140-es, melynek V12-es változatához úgy nyúlt hozzá a Renntech, ahogy kell.

Minden álmunk a Prodrive által modernizált Subaru Impreza

Csak 25 példány készül a ralilegenda felújított változatából.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés