Pontosan az a típus tette legendává a Subarut, amit most a márka ikonikus versenyautóit építő Prodrive gondolt tovább. A P25 minden idők legtökéletesebb Imprezája lett, ennek megfelelően csillagászati összeget kérnek érte.

A kilencvenes évek álomautója a Subaru Impreza STi, természetesen kék színben, kétajtós karosszériával, éppen úgy, ahogyan a sikereket aratta a rali-világbajnokságon. Már huszonöt éve annak, hogy a típussal megszerezték az első szakaszgyőzelmet, amit később három világbajnoki cím követett, most ezekre emlékeznek egy modernizált változattal.

A Subaru raliautóit annak idején a Prodrive építette, és most tőlük kerül ki a legjobban vágyott Impreza továbbfejlesztett változata is.

Az alapokat egy limitált szériás különkiadás, a 22B adja, ami eredetileg a japán piacra készült 400 példányban, majd a nemzetközi sikere láttán még néhányat építettek belőle, ma szuperértékes ritkaságnak számít.

A Subaru Impreza valaha készült legjobb változatának tartják a 22B-t
A Prodrive fogta ezt az Imprezát, és minden részletét tovább tökéletesítette.

A karosszériát ugyanaz a Peter Stevens dolgozta át, akinek a nevéhez az eredeti dizájn fűződik, akárcsak a McLaren F1 és a Jaguar XJR-15 formája. A P25 szélesebb és dögösebb lett az ősénél, az idomait szénszálas anyagból formázták, az utasterét bőr és Alcantara borítja.

A súlycsökkentést szolgálja a szénszálas anyagból készült ülés és a lítiumion akkumulátor is, kérésre a hátsó üléseket bukócsővel helyettesítik. A P25 tömege ezzel 1200 kilogrammra csökkent, a teljesítménye pedig tovább nőtt. Az eredeti 280 lóerős motor helyett

a Prodrive által fejlesztett 2,5 literes négyhengeres bokszer hajtja 400 lóerővel és 600 Nm-rel.
A váltója hatfokozatú szekvenciális, amihez rajtprogramot is mellékeltek,

a hidraulikus kézifék pedig leoldja a középső differenciált, ha kanyarodáshoz használnád. Az összkerékhajtás nyomatékelosztása állítható, akárcsak a lengéscsillapítás feszessége és a motorvezérlés karaktere, még a raliból ismert anti-lag rendszer működését is lehet állítani.

Minden idők legjobb Imprezája ezzel 3,5 másodperc alatt gyorsul százra, és 240 km/óránál korlátozták a végsebességét. A fékek akkorák, hogy 19 colos kerekek fértek csak fel rá, a titánium és rozsdamentes acél kipufogót pedig az Akrapovic szállítja. A P25-ből csak 25 példányt épít a Prodrive, egyenként 552 ezer angol fontért, ami 255 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Gyorsulni állt ki a kilencvenes évek végének két ikonikus utcai raliautója

Most kiderül, hogy az Impreza vagy a Lancer Evo a gyorsabb.

Colin McRae Subaruját kipróbálnánk az erdőben

Ez az Impreza, amivel megnyerte a világbajnoki címet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Új kormánnyal lesz még nagyobb élmény a GR Yaris

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés