Négyhengeres dízel, és belefér egy EUR raklap, mi az? Lexikális tudás, telefonos segítség, gondolatátvitel – teljesen mindegy, nem lenne az a vetélkedő és az a mázli, hogy valaki erre a kérdésre egy tetszőleges kis furgon, egy nagyobbfajta kombi és egy 27 millió forintos E osztály közül az utolsóra tippeljen. Aztán meg csodálkozhatna, ahelyett, hogy megvehetné.

Ráadásul a típusszám sem segítene sokat: E 220 d feliratot inkább taxikon szoktunk látni, mint lakásárú luxusautókon. Tényleg el kell felejteni minden sztereotípiát – gondolom a macchiato bézs-nyeregbarna Designo-bőrülésekben masszíroztatva magam, de csak másodpercekig, inkább a 23 hangszórós Burmester hifiből érkező hangokkal helyettesítem a gondolataim.

Az E osztály tehermentesít, ahogy csak tud: tartja a sávot, beveszi az enyhe kanyart, lassít és gyorsít, ahogy a forgalom igényli, még előzni is tud. A részleges önvezetés persze még inkább bámulatos technika, jogi és túlélési okokból sem bízhatjuk rá magunkat, a kocsi is szól nemsoká, ha nem fogjuk a kormányt, de ilyenkor tudatosul az emberben, hogy tényleg nagyon közel az idő, amikor akkor is csak utasok leszünk, ha egyedül vagyunk az autóban.

Ahhoz viszont már most sem kellünk, hogy a Mercedes vészfékezzen, ha szükséges, illetve néha akkor is, ha nem. A gondolatolvasás ugyanis még nem megy a kocsinak – nyugalom, pár év, és biztosan megoldják –, ezért ha például látjuk, hogy egy szabálytalan gyalogos átszalad előttünk a zebrán, és nem teszünk semmit, mert biztosak vagyunk benne, hogy átér (de még ha elesne, akkor is volna időnk és helyünk korrigálni), az autó jelezni és vészfékezni is fog. Legalább nem alszunk el a kényelemben – jó, azt amúgy sem, mert a fáradtságot is érzékeli.

Még úgy 50 ezer karakteren át lehetne sorolni az extrákat, de nem fogom. A kanyarodáskor a megfelelő oldalon felfúvódó oldaltámaszokat még azért meg kell említeni. És a szintén az ülésben felfúvódó légzsákokat, amelyek oldalütközésnél az ajtótól távolabb, a kocsi belseje felé lökik az embert. Meg az ütközés előtti hanghatást, ami előkészíti, és így óvja a fület a századmásodpercekkel később bekövetkező durva hanghatásoktól. Na jó, még a kocsi mellől, okostelefonról irányítható parkolást is, szűk helyekre. Meg a műszerórák helyetti képernyőket. A 64 árnyalatban állítható belső hangulatfényeket. A kormány érintőgombjait. Befejezem, tényleg.

Mindehhez pedig egy négyhengeres dízelmotor? Igen. A 220 d ráadásul a számával ellentétben csak kétliteres, viszont szupermodern. 194 lóerőt és 400 Nm nyomatékot tud, és tökéletesen együttműködik a kilencfokozatú automatával. Hidegen kicsit nyers a hangja, menet közben azonban ráérez az autó stílusára.

De mi is az E osztály stílusa? Egy kategóriával feljebb is elismerésre méltó szolgáltatásokat nyújtani, tökéletes kényelemben és biztonságban szállítani az utasokat – bár a szállítás szó nagyon alpári ez esetben –, és akkor is luxuskörnyezetben kényeztetni az utasokat, ha kinn épp a szemetet fújja a jeges szél.

A T-Modell karosszériaforma ezen mit sem ront: szó nincs már az S 210-es kódjelű pápaszemes E-kombi irdatlan dobozhátsójáról, a vonalak elegánsak, ahogyan a kombisághoz kapcsolódó elemek is, amilyen az önkiegyenlítő hátsó légrugózás, az elektromos csomagtérajtó-nyitás és vonóhorog-lehajtás, a motoros roló, a rögzítési lehetőségek. Igen, tényleg befér egy raklap is, a kerékdobok között 1,1 méter a távolság.

235 km/h a végsebessége, 7,7 másodperc alatt van százon, de ezek csak számok, semmit nem érzékeltetnek abból az eleganciából, ami sugárzik az E osztályból. Ahogyan az sem, hogy csak négyhengeres a motorja, és belefér egy EUR raklap.