Megint stratégiát váltott a Mercedes, ami az elektromos autókat illeti, hiszen az új GLC a nevével ellentétben nem a belsőégésű motoros GLC utódja, se nem az elektromos hajtású változata, hanem egy önálló modell, ami látványos formában értelmezi újra a márka klasszikus hűtőmaszkját, és minden eddiginél nagyobb kijelzőt kapott a műszerfalára.
Új korszakot kezd az elektromos autók között a Mercedes, az utóbbi években már nem először. A márka első elektromos autója, az EQC után sorra mutatták be az EQ-modellcsalád típusait, amelyek azonban nem feltétlenül nyerték el a márka rajongóinak tetszését. A nemrég leleplezett új CLA-val ezért már azonos modellből kínálnak belsőégésű motoros és tisztán elektromos hajtású változatot, és látszólag a most bemutatott GLC-vel is ez a helyzet.
A belsőégésű motoros GLC azonban még nem olyan régi modell, hogy megérett volna a leváltásra, és jobban megnézve a most bemutatott GLC nem is annak az elektromos hajtású változata, hiszen minden részlete eltérő, sokkal inkább az EQC utódjának számít. A Mercedesnél úgy döntöttek, hogy külön modellt fejlesztenek az elektromos hajtáshoz, de amennyire csak lehet,
a dizájnját a belsőégésű motoros modelléhez teszik hasonlóvá, a neve pedig mindkettőnek GLC lesz.
A Mercedes azzal is új korszakot kezd az elektromos GLC-vel, hogy ezen mutatja be a márka megújult arculatát.
A legfeltűnőbb pedig nem más, mint a hatalmas hűtőmaszk, ami formájával a klasszikus Mercedeseket idézi, de a kerete megvilágított, opcióként pedig a teljes felületét LED-ek borítják be, a 942 darab fényforrással pedig látványos animációk lejátszására képes. A fényszórók és a hátsó lámpák mintája is a háromágú csillagot idézi.
0,26-os légellenállási együtthatójú karosszériája nagyon hasonlít a belsőégésű motoros GLC-ére,
de az elektromos modell 4,85 méteres hossza 13 centivel, 2,97 méteres tengelytávja 8 centivel nagyobb, ami több lábteret eredményez, és a csomagokból is többet lehet pakolni bele. A hátsó csomagtartója 570 literes, és az ülések ledöntésével 1740 literesre bővíthető, és az elektromos GLC-nek az orrában is van egy elég nagy, 128 literes rekesz.
Utasterének legérdekesebb része a műszerfala, a Hyperscreen opció megrendelésével egyetlen nagy, 39,1 colos képátlójú kijelzővel,
újratervezett, a mesterséges intelligenciát is hasznosító operációs rendszerrel. Szériafelszerelésként három külön kijelző kerül egy közös panel alá, egy 10,3 colos a műszereknek, egy 14 colos középen, és egy ugyanakkora az elöl ülő utasnak. Panorámatetőjét opcióként 162 darab világító csillagocska borítja be.
Műszaki tartalma az új, elektromos autók számára fejlesztett platformra épül,
a 800 voltos rendszerhez 94 kilowattórás akkumulátor tartozik, amivel a hatótávja 713 kilométer, tölteni pedig akár 330 kilowattal is lehet. Az elsőként bemutatott GLC 400 4Matic változat két elektromotorja 489 lóerős, a menettulajdonságait légrugózás és hátsókerék-kormányzás teszi nagyautósabbá, a későbbiekben pedig további motorváltozatok is megjelennek majd az új GLC-hez.
Ez is érdekelhet:





















