Nincs az első sorban Red Bull-pilóta.

A Miami Nagydíj szabadedzései után – a szezon eddigi lement négy versenyhétvégéjéhez hasonlóan továbbra is – a Ferrari és a Red Bull tűnt a legesélyesebbnek a pole pozíció megszerzésére.

A papírforma pedig jött is, de most a Ferrari javára (az utolsó pillanatokban), annyira, hogy Charles Leclerc és Carlos Sainz Jr. indulhat az első sorból – így ebben a sorrendben.

A második sort így a Red Bull húzta be az utolsó gyors körén hibázó Max Verstappen harmadik és Sergio Pérez negyedik helyével, az osztrák istálló pilótáinak  hátránya ugyanakkor minimális a maranellóiakkal szemben:

Ami a konstruktőri címvédő Mercedest illeti, már a szabadedzéseken is úgy tűnt, hogy előrelépett a csapat, a kvalifikáció pedig egyértelművé is vált, hogy sokkal jobb a tempója az előző versenyhétvégékhez képest, vagyis sikerült közelebb kerülni az élmenőkhöz. A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton be is fért az első hatba (a Ferrari és a Red Bull pilótái mellett még az Alfa Romeó-s Valtteri Bottas előzte meg), amivel most sikerült a nála ebben a szezonban eddig jobban teljesítő csapattársát, George Russellt maga mögé utasítania, a fiatal brit csak a 12. helyet csípte el.

A futam – magyar idő szerint – vasárnap 21:30-kor rajtol el, az M4 Sport élőben közvetíti.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Az egész világ azon röhög, mit műveltek a hétvégi Miami Nagydíj pályájával a szervezők

Elvileg a terv az lett volna, hogy átadják a floridai életérzést.

Saját csapata állítja, hogy Verstappen büntetőfékezett Hamilton előtt

A Red Bull szerint többször is túlzásokba esett Verstappen a Hamilton elleni közdelem során.

Nico Rosberg szerint Lewis Hamilton okolható a gyenge teljesítményéért

A Mercedes viszi el a balhét Lewis Hamilton helyett, legalábbis Nico Rosberg így látja.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Annyira nagy bajban van az Aston Martin a Honda miatt, hogy már a pánikgombot nyomja

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve