A Mercedes viszi el a balhét Lewis Hamilton helyett, legalábbis Nico Rosberg így látja.

Miközben a hétszeres világbajnok nem tudott pontokat szerezni a legutóbbi futamon, az Emilia-romagna-i Nagydíjon, addig George Russell – erőn felül teljesítve – a negyedik helyre hozta be a Mercedes idei, harmatgyenge autóját.

A leintést követően Toto Wolff csapatfőnök rádióüzenetben kért bocsánatot a hétszeres világbajnoktól, mondván: a vezethetetlen autó a hibás, nem pedig Hamilton. A Mercedes korábbi világbajnoka és Hamilton egykori csapattársa, Nico Rosberg azonban nem ért egyet Wolff értékelésével, szerinte a csapatfőnök egyszerűen nem mondott igazat, és pont Russell imolai teljesítménye a bizonyíték arra, hogy nagy részben Hamilton okolható rémálomszerű hétvégéjéért:

„Ne felejtsük el, hogy Russell ugyanazzal az autóval a negyedik helyen végzett, vagyis Lewisnak hatalmas szerepe volt abban, hogy ilyen gyenge eredményt ért el.”

Rosberg szerint Wolff megnyilvánulása mögött – hogy magukra vállalja a felelősséget – inkább az lehet, hogy megpróbálják lelkileg támogatni és motiváltan tartani Hamiltont, mert ez fontos a csapat számára (a konstruktőri vetélkedésben).

(Forrás: racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Tizenkilenc futammal a vége előtt Hamilton már lemondott a bajnoki címről

A realitás is az, hogy Hamiltonnak esélye sincs egy ennyire gatya Mercedesszel.

Verstappen rápirított Hamiltonra, amiért Arsenal-rajongóként a Chelsea-be vásárolná be magát a brit

Sok rajongó számára ez elképzelhetetlen lenne, de Hamilton nem tartozik közéjük.

Lekapartak egy kis festéket a Williamsről, hogy megfeleljenek a szabályoknak

A festéken spórol a Williams, de nem anyagi megfontolásból.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
18% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.