A Red Bull szerint többször is túlzásokba esett Verstappen a Hamilton elleni közdelem során a tavalyi idényben.

A tavalyi szezon Lewis Hamilton és Max Verstappen – sokszor a sportszerűség határait feszegető – versengéséről szólt. A két pilóta többször is incidensbe keveredett egymással az idény során, elég csak a Brit Nagydíjra, az Olasz Nagydíjra, a Brazil Nagydíjra és a Szaúd-Arábiai Nagydíjra gondolni, amelyekből inkább a holland jött ki rosszul.

A Red Bull főtervezője, Adrian Newey tervezőzseni két mozzanatot emelt ki a 2021-es szezonból, amikor szerinte Verstappen kissé túlment a határon: Brazíliában, amikor a holland leterelte a pályáról az őt megelőzni akaró Hamiltont, illetve Szaúd-Arábiában, amikor úgy lelassított brit riválisa előtt, hogy visszaadja a pozícióját, hogy a brit hátulról belement:

„Egy kicsit talán piszkosan játszott tavaly Brazíliában. Szaúd-Arábiában pedig ostobaságot csinált. Azt gondolom, frusztrálta, hogy Lewis nem előzte meg, de így sem kellett volna befékezni előtte.”

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Nico Rosberg szerint Lewis Hamilton okolható a gyenge teljesítményéért

A Mercedes viszi el a balhét Lewis Hamilton helyett, legalábbis Nico Rosberg így látja.

Hivatalos: az Audi és a Porsche is beszáll a Forma–1-be

Hamarosan igencsak megbolydul a Forma–1 mezőnye.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Annyira nagy bajban van az Aston Martin a Honda miatt, hogy már a pánikgombot nyomja

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve