Eddig rejtély volt, miért lehetett a megengedettnél könnyebb George Russell autója, de már sejtik az okát.

Hiába nyerte meg – kiváló gumikezelésének köszönhetően egykiállásos stratégiával – George Russell a Belga Nagydíjat, végül pár órával a leintést követően kizárták a Mercedes pilótáját, miután megsértette a sportág egyik technikai szabályzatát.

A probléma az volt, hogy Russell autójának súlya 1,5 kilogrammal a minimumsúly alatt volt, vagyis túl könnyű – tehát szabálytalan – autóval versenyzett a spái futamon. A Mercedes elismerte a hibáját, nemrég pedig nagyvonalakban azt is elárulták, mi okozhatta ezt a fogyást – erről a csapat vezető versenymérnöke, Andrew Shovlin beszélt:

„Még próbáljuk megérteni, hogy pontosan mi történhetett. Ennek nagy része magában foglalja a különböző alkatrészek súlyának meghatározását, mert az autók is elég sokat veszíthetnek egy verseny alatt a tömegükből. Ott van a gumikopás, az olajfogyasztás, a kopólemez és a fékek elhasználódása, illetve a versenyző is sokat veszíthet a súlyából. Ezen a bizonyos versenyen George is elég sokat fogyott. (...)

George esetében sokkal nagyobb volt a gumikopás, és úgy tűnik, sok a kopólemez is jobban elhasználódott.”

Shovlin szerint nehéz megítélni, hogy ez az 1,5 kilogramm mínusz mekkora tempóelőnyt jelentett Russell számára – a The Race veterán szakújságírója, Edd Straw szerint 10 kilogramm különbség mintegy 0,3-0,4 másodperces differenciát jelenthet.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Az F1 nem engedhette a Red Bullnak, hogy kirúgja Pérezt

Nem önszántából tarthatta meg Sergio Pérezt a Red Bull.

A Red Bull megkeveri a kártyákat a pilótafelállásában

Változások lesznek, de nem a szezon hátralévő részében.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés