Harminc évvel ezelőtt mutatták be a világ legkisebb négyüléses kabrióját, a Mini pedig most erre emlékezik egy szépen összeállított limitált szériás modellel.

1959-ben kezdték meg a klasszikus Mini gyártását, amivel Sir Alec Issigonis megmutatta az egész világnak, hogy gyufásdoboz méretben is lehet akkora teret csinálni, hogy négy ember utazhasson benne. Eredetileg megfizethető árú mobilitási eszköz volt, mint a Volkswagen Bogár vagy éppen a Citroën 2CV, ismertebb nevén a Kacsa.

Aztán megjelentek belőle az egyre erősebb modellek, majd a Cooper és a Mini sikeres lett a Monte Carlo Rallyn is, ahol 1964-től négy éven át győzedelmeskedett. Igaz, 1966-ban végül diszkvalifikálták, hiába futott be mindenki előtt.

Évtizedek alatt azonban a puritán Miniből divatos kiegészítő lett.

Modernizált változatából az 1992-es Birminghamban rendezett Brit Autószalonon mutatták be a világ legkisebb négyüléses kabrióját. Mielőtt megjelent volna a gyári kabrió, egy német kereskedő már megfelelően megerősített padlólemezű változatokat kínált a Miniből, amiket hamar elkapkodtak. A nyitható tetős verzió utáni kereslet tehát egyértelművé vált.

Amikor pedig a BMW rátette a kezét a brit márkára, már az első újkori Miniből is készült kabrió, mely mostanra a harmadik generációjánál jár. Ezzel a modellel ünneplik most az első gyári vászontetős megjelenésének harmincadik évfordulóját.

Karibi kék és Nanuq fehér színben nagyon jól mutat a csillogó víztükör vagy a tengerparti naplemente mellett a Mini kabrió.

Már a kulcsa is különleges a Seaside limitált szériának, mert a szokványos zseton formát hullámos betét díszíti. Az autó színén túl a különleges kiadásra utaló logó jelenik meg a hűtőmaszk színre fényezett részén, valamint fehér csík fut végig az autó oldalán.

Orrán már a Mini letisztultabb emblémája díszeleg, fehér alapon, mely tökéletesen passzol a Seaside egyedi elemeihez. A fekete keretes hűtőmaszkja és tükörházai mellé adnak kontrasztot a fehérrel kihúzott lámpák és tanksapka.

Négyszemélyes belterében ott díszeleg a Seaside logó a kormányon és a harmincadik évfordulóra emlékeztető felirat az utasoldali dekorbetéten. A tengerpartra utaló hullámos mintázatok több helyen is felbukkannak.

Dupla kipufogójáról azonnal sejthető, hogy a leggyorsabban a 178 lóerős Cooper S Cabrióval lehet majd leérni a tengerpartra.

Aki viszont nem sietne annyira, annak elérhető a 136 lóerős Cooper változat is a Seaside limitált szériás csomaggal, melyet a 2,0 literes, négyhengeres turbómotor helyett 1,5 literes, háromhengeressel szerelnek. Tetőmechanizmusuk azonban megegyezik, mindkét esetben 30 km/órás sebességig lehet nyitni és zárni a vászontetőt.

Ez is érdekelhet:

A legizmosabb háromajtós MINI is új arcot kapott

A John Cooper Works így is kiváló élményautó maradt.

Az egyik utolsó régi Mini olyan, mintha új lenne

Az ára is egy új Cooper S-nek felel meg.

Pont azt szeretjük az új MINI kabrióban is, amit a régiben lehetett szeretni

Jó vezetni, megnézik, páratlan szabadságérzetet ad és sokkal praktikusabb a hétköznapokban, mint elsőre gondolnánk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában