Nem aprózta el az új, hatodik generációs Polo bemutatóját a Volkswagen, hiszen rögtön kiállította a 200 lóerős GTI-t is. De ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne még tovább lépni, ahogyan X-Tomi legutóbbi munkája is mutatja.

Szinte egy Golf lett a Volkswagen legújabb kisautója, a hatodik generációs Polo, ami méretével és tudásával is lehagyja az elődjét. A németek odáig mentek, hogy már az elején kihozták a GTI változatot, ami minden eddiginél nagyobb motort kapott. A kétliteres, turbós benzines 200 lóerős, amivel elég jót lehet majd csapatni, de ennél több is van a Polóban.

Ha már a Golfból a 230 lóerős szerpentinbajnok GTI mellett van egy 300 lóerős, összkerekes R kivitel, miért ne lehetne a Polóból is? Ezzel a gondolattal játszott el X-Tomi, és ennek csak örülhetünk. A még sportosabb Polo R olyan propelleres felniket kapott, mint az Arteon, a féknyergek kék színe a jellegzetes R-kék karosszériával harmonizál.

Lenne hely a kínálatban egy erősebb Polónak, hiszen az új GTI a maga kétszáz lóerejével még nem minden idők legizmosabb Polója. Az előző szériából Polo R WRC néven hozott ki egy limitált szériát a Volkswagen, amiben az 1,8 literes, turbós motor 220 lóerős tudott, ezzel 6,4 másodperc alatt gyorsult fel nulláról százra, és 243 km/órával is száguldhatott. Egy Polo!

Ha már dolgozott rajta, akkor X-Tomi a kabriót is elképzelte a Polóból. Bár a nyitott tetős kisautók aranykora már véget ért (emlékszel még rájuk? Peugeot 206 CC, Opel Tigra, Mitsubishi Colt CZT, Citroën C3 Pluriel), de érdekes elképzelés lenne a vászontetős Polo. Ha az biztosan nem is valósul meg, a Polo R remélhetőleg a wolfsburgi döntéshozók fantáziáját is felkelti.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.