Helmut Marko szemét nagyon szúrja a hétszeres világbajnok sztárgázsija.

A Mercedes meglepetésre csak egy évre szóló szerződést kínált Lewis Hamiltonnak, aki el is fogadta azt, cserébe a hétszeres világbajnok megkapja a tavalyi bérét, azaz olyan 40 millió fontot, vagyis mintegy 16 milliárd forintot tehet zsebre.

Hamilton egyedül többet kap, mint a 2., 3. és a 4. legjobban kereső pilóta összesen

És több mint tízszer annyit, mint amennyit a tízes lista utolsó helyén „szerénykedő” Kimi Räikkönen.

A Red Bull tanácsadójának, Helmut Markónak meg van a véleménye Hamilton szerződéséről, főleg annak anyagi oldaláról, szerinte nem normális, amennyit a brit keres:

„Hamilton egyszerűen túl drága a Forma–1-nek.”

Az F1 vezetői és a csapatok egyébként már tárgyalnak a pilóták fizetésének korlátozásáról – a terv az lenne, hogy 2023-tól 30 millió dollárban, mintegy 9 milliárd forintban maximalizálnák egy versenyző éves fizetését.

Marko szerint az lenne a logikus, ha a pilóták éves bérét is belevennék költségvetési sapkába*.

* A 2021-től bevezetésre kerülő költségplafont 145 millió dollárban határozták meg – ebbe nem számít bele a pilóták fizetése és a motorköltség –, ez az összeg 2022-ben 140 millióra, majd a 2023-tól 2025-ig tartó időszakban pedig 135 millióra csökken.

Eközben...

(Forrás: gpblog.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
25% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve