Szakadatlanul futják a köröket.

Továbbra sem sikerült megállapodnia egymással Lewis Hamiltonnak a Mercedesnek, ami azt jelenti, hogy előbbi csapat nélkül, utóbbi pedig csak egy pilótával, Valtteri Bottasszal várja az új az idényt.

A nem megegyezés hátterében két markáns ellentét húzódik:

  • Hamilton több pénzt akar, mint amennyit a Mercedes adna, illetve
  • a hétszeres világbajnok hosszabb távra szóló szerződést szeretne annál, mint ami csapata elképzelésében szerepel.

„Hamilton vegye tudomásul, hogy mindenki pótolható, én ajtót mutatnék neki”

Van, akinek már túl sok a Hamilton körüli mizéria. Igaza van?

Állítólag az anyagiakban már sikerült megegyezni, és már csak a szerződés időtartama a kérdéses. Toto Wolff csapatfőnök pedig kvázi megerősítette, hogy már nem számolnak hosszú távon a most 36 éves Hamiltonnal, aki egyébként újabb három évre szeretné elkötelezni magát a címvédővel:

„Nem hiszem, hogy ez lehetséges lenne. Sok minden változik a jövőben, bevezetik a költségplafont és technikai szabályzaton is módosítanak, szóval nyitva kell tartani a szemünk. Még mindig tárgyalunk, hogy tető alá hozzuk az ideális megállapodást.”

Úgy hírlik, Wolff és a Mercedes csak egy évre szóló szerződést szeretne kötni a brittel.

A Mercedesnek már van B-terve, ha Hamilton nem hosszabbít

Most előjön belőlünk a „jól” képzett politikus: előbb-utóbb így vagy úgy, de vége lesz ennek a mizériának.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés