Jóval a Leaf előtt már készen állt a Nissan jövőbemutató elektromos autója, amelynek paraméterei évekkel később is megállták volna a helyüket, de a Future Electric Vehicle végül nem került gyártásba.

A Nissan az elsők között szállt be az elektromos autók formálódó piacára, és sikert is aratott a Leaffel, pedig már jóval előtte, a kilencvenes évek elején készen álltak egy olyan járművel, ami forradalmasította volna a kategóriát. 1991-ben mutatkozott be a FEV Concept, amelynek neve a Future Electric Vehicle rövidítése, és ez valóban a jövőnek szánt elektromos jármű volt, ami készen állt volna a gyártásra, de végül mégsem váltották valóra.

A kilencvenes évek elején, évekkel a korszakalkotónak mondott GM EV1 előtt a világ egyszerűen még nem állt készen az elektromos autókra.

A benzin sokkal olcsóbb volt, főleg az Egyesült Államokban, a korabeli akkumulátorokkal nem lehetett nagy hatótávot elérni, ezért csakis városi autóként jöhettek volna szóba ezek a járművek, és mivel nyilvános töltőállomások sem léteztek, csak azoknak lettek volna megfelelők, akik tudtak volna otthon tölteni.

Pedig még mai szemmel nézve is egészen érdekesek voltak a Nissan FEV Concept paraméterei,

hiszen nikkel-kadmium akkumulátorának egy feltöltésével 250 kilométert tudott megtenni, a töltése otthoni konnektorról nyolc órát vett igénybe, de a Nissan korabeli brosúrája szerint gyorstöltésre is lehetőség volt, hat perc alatt töltött 40 százalékot. A teljesítménye ugyanakkor elég szerény volt, mert 20 másodperc alatt érte el a százat, a végsebessége 130 km/óra volt.

Futurisztikus formája nemcsak áramvonalasnak látszott, hanem valóban az is volt,

a 0,19-es légellenállási együtthatója rekordnak számító érték volt. Megelőzte a korát abban is a FEV Concept, hogy hatékony klímát biztosító hőszivattyúval szerelték fel, ami még a mai elektromos autóknál sem magától értetődő, és a tetejére napelemek kerültek, amelyek nem a meghajtó akkumulátor, hanem a fedélzeti berendezések energiaellátására szolgáltak.

Négy évvel később, 1995-ben mutatkozott be a folytatás, és a FEV-II Concept már gyorsabban tölthető, könnyebb és kompaktabb méretű lítiumion akkumulátort kapott, újdonságként előre programozható fűtéssel is ellátták. A négy méternél kicsivel hosszabb városi autó formája nem volt annyira futurisztikus, mint az elődjének, és bár az elektromos hajtása még nem került gyártásba, a dizájnja nagyban ihlette a 2002-ben megjelent Micra formatervét.

Ez is érdekelhet:

Cybertruck? A Nissan több mint húsz éve mutatta be ezt a pick-upot

2001-ben állt elő ezzel a sci-fi koncepcióval a Nissan.

Gandini tervezte a Nissannak ezt a sportkupét a kilencvenes években

Harminc éve mutatta be a Nissan a környezettudatos sportautó prototípusát.

A nyolcvanas években megjósolta a jövőt ez a Nissan

Már akkor a mai autókból ismerős extrák voltak benne.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
35% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
65% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet
Hirdetés