Ha eddig azt gondoltad, hogy a Micra kimondottan női autó, akkor itt az ideje, hogy megváltoztasd a véleményed. A Nissan új kisautója csak a nevét tartotta meg az elődjétől, a formája dögösebb, belül igényesebb, és már vezetni sem utolsó, ami ismét felteheti a Micrát térképre a városi kisautók között.

Sok mindent írhatunk a Nissan Micra neve mellé. 1993-ban a második generációs Micra volt az első japán autó, ami megnyerte az európai Év Autója díjat, ennek a szériának a megbízhatósága a mai napig legendás.

2003-ban aztán nagyot robbantott a következő Micra, ami bájos formájával és stílusosan retró elefántcsont színű belső terével a nők elsőszámú kedvence lett. Még keménytetős kabrió is volt belőle, és a fedélzeti számítógépe felköszöntött a szülinapodon. (Tényleg.)

Teljesen jogos a kérdés, hogy miért érdekelne téged a Micra, amit évtizedek óta női autóként tartanak számon? Hát azért, mert már nem az.

Amikor a bájos Micra a pályafutása végére ért, a Nissan egy olyan utódot csinált neki, ami mindenkinek meg akart felelni, és nyomokban ugyan hozta a sikeres formát, de csak árnyéka volt egykori önmagának. Teljes megújulásra volt szükség, és a Nissan ebben elég jó, gondolj csak bele, hogy az unalmas Almera és Primera után mekkora dobás lett a Qashqai és a Juke.

Azt mondták tehát a tervezőknek, hogy az új Micra legyen vonzó formájú, belül prémium minőségű, és élmény legyen vezetni. Olyan tulajdonságok ezek, amiket eddig nem igazán lehetett elmondani a Nissan kisautójáról.

De a Sway tanulmányautó már azt mutatta, hogy a japán márkánál jó úton járnak. Amikor pedig bemutatták az új Micra végleges változatát, egyértelművé vált, hogy csak a jól bevált nevet tartották meg, az utolsó csavarig új az autó.

A bájosan gömbölyű forma a múlté, az új Micra hosszabb, szélesebb és alacsonyabb az elődjénél. A V-alakú hűtőmaszkról azonnal felismered, hogy ez egy Nissan, és mostantól ideje megszokni, hogy a Micra ilyen jól tud kinézni. A bumeráng alakú hátsó lámpa a Juke-ról lehet ismerős, a fekete hátsó oszloppal lebegőnek látszó tető, és az ide rejtett hátsó kilincs pedig olyan kötelező divatelemmé vált, amit minden lépést tartó gyártónak el kell sütnie egy autóján.

A Juke óta tudjuk, hogy a Nissan nagyon ott van, ha az autód személyre szabásáról van szó, és ez alól a Micra sem kivétel.

Sok újféle fényezést választhatsz, ott a gyöngyház vagy elefántcsont fehér, a ragyogó piros, de van kék, élénk zöld és telített narancs árnyalat is. A külsőt pedig színes elemekkel, fóliákkal, matricákkal dobhatod fel, mint amilyen a képeken látható szürke példány, amin eléggé mutatósak a 17-es kerekek és a narancssárga betétek.

A Micra bemutatójára egy Qashqai vitt minket, és az a meglepő, hogy a Micra helyenként még annál is igényesebbnek tűnik belül.

Nem bízták a véletlenre a Nissannál, a műszerfalat puha anyaggal vonták be, aminek a színe is eltérő. Az alapmodellben egy fehér betét oldja a műanyagok komorságát, a jól extrázott kivitelekben pedig kék, narancs vagy burgundi bőrrel vonták be a műszerfalnak ezt a részét. A szín a váltókar körül és az üléseken is visszaköszön.

Nem csak ezért érezheted egy nagyobb, komolyabb autóban magad. A Micra helykínálata is sokat fejlődött, például elfér benne egy magas sofőr, és még mögötte is marad hely. A csomagtartó mérete 300 literre bővült, ami bőven elég ebben a kategóriában. A hátsó üléseket pedig egy kicsivel magasabban építették be, mint az elsőket, hogy az itt ülők is kilássanak előre. A többi Nissanból ismerős a sokat tudó navigációs rendszer érintőképernyője, az infókat pedig a számlapok közt lévő kijelzőn is olvashatod.

A kormánykerék is vadonatúj, és elég jó fogni, ez kerül hamarosan a többi Nissanba is.

A Micra a Renault Clióval közös alapra épül, de semmi nem emlékeztet benne a francia modellre, ez a Nissan még így is igazi japán autó. A japán mérnökök pedig nem viccelnek, amikor a munkájukról van szó.

Az autó alján elhelyezett burkolattal és apró légterelőkkel a Micra légellenállása csökkent, a karosszéria merevebb lett, a súlypontja lejjebb került. Még az oldallégzsák érzékelőit is áttervezték, hogy kisautó létére olyan biztonságos legyen, mint egy nagyobb modell.

A motorkínálat mondjuk kimondottan kisautós, de miért is kellene nagy motor egy városi kiskocsiba?

Az alapmodellt ezer köbcentis, háromhengeres szívómotorral gyártják, ami 71 lóerős, és odébb tudja mozdítani az autót. De ha jót akarsz, akkor a Clióból ismerős 900 köbcentis háromhengerest kéred, amire turbót is szereltek, így 90 lóerős, és valósággal hasít vele a Micra. Az előző generációból nem volt dízel, de most ismét választható az 1,5 literes dCi, szintén 90 lóerővel.

Örültünk neki, hogy a menetpróbára a 0,9 literes modelleket hozták, mert ez tűnik a legígéretesebbnek. A kis turbó gyorsan felpörög, az apró motor elég élénk, amivel mindig fürge tud lenni a könnyű építésű Micra.

A kormányzása és a futóműve is sokat fejlődött az elődjéhez képest, mit fejlődött, teljesen kicserélték, hogy a vezetés ne csak eljutás legyen A-ból B pontba, hanem élvezd is, ahogy húz a turbós motor, és fekszik a kanyarban a Micra.

Ha nem élményből vezetsz éppen, hanem csak munkába indulsz a városban, vagy hosszú útra mész az autópályán, a Nissan akkor is tud egy csomó hasznos dolgot.

Figyeli a holtteret és a sávokat, ha irányjelzés nélkül hagynád el a sávot, akkor először úgy megrezgeti a kormányt, hogy a hátsó utasok is hallják (ez mondjuk egy kicsit túl hangos lett), aztán az egyik oldalon lévő kerekek fékezésével térít vissza. De az emblémája mögé épített radar tartja a távolságot, a szélvédőn lévő kamera figyeli a gyalogosokat és a táblákat, és magától vészfékez is, ha kell, mert elbambultál.

A többi Nissanban is szerettük a 360 fokos képet adó kamerarendszert, ami a Micrában is benne van, és ezzel tényleg extrém szűk helyekre is beteheted az autót még akkor is, ha egyébként úgy tartod, hogy mesterfokozatod van parkolásból. Felárért LED-es lehet a fényszóró, nemcsak a nappali fény, hanem a tompított és a távolsági is, és elég meggyőző fénye van. A legérdekesebb pedig a Bose hifi, ami egyáltalán nem megszokott a kisautókban.

A hifihez a vezető fejtámaszába épített hangszórók is járnak, hogy teljes legyen a surround zenei élmény.

Kinézted volna mindezt a Micrából? Mert mi nem, de az első próba meggyőzött arról, hogy ideje másként gondolni a Nissan kisautójára.

A Micra már nem az a bájos női kocsi, amire emlékszel. Egy ütős színkombinációval, a pörgős turbós motorral és a Bose hifivel férfiként is érdemes vele tenni egy próbát. Jöjjön még néhány igazán jól beállított fotó róla.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés