Pathfinder néven egészen mostanáig klasszikus terepjárót kínált a Nissan, de a nevet ezúttal egy szabadidő-autóra használták. Egyelőre a kínai piacon lesz kapható, de a formája alapján nem kizárt, hogy később máshol is bevezetik.

A kétezres évekig a magyarországi Nissan-kereskedésekben is kapható volt a Pathfinder, méghozzá a Navara zárt tetős terepjáró változatát kínálták ezen a néven. A szabadidő-autók hódításával az utódját már nem forgalmazták nálunk, de az Egyesült Államokban a mai napig kapható egy 3,5 literes V6-ossal szerelt, masszív megjelenésű SUV-ként.

Nem véletlenül ismerős, a 2004-ben bemutatott harmadik generációs Pathfinder nem más, mint a Navara keménytetős változata. Lent a 2021-ben megjelent ötödik generáció az amerikai piacra
Most egy újabb Pathfindert mutatott be a Nissan, aminek azonban a nevén kívül nincs sok köze az idősebb testvéréhez.

A sanghaji autószalonon leleplezett Pathfinder Concept egy olyan új crossover előfutára, ami hamarosan akár ebben a formában gyártásba kerülhet, még szélesebb körben elterjesztve az ikonikus típusnevet.

A képeken kívül semmit sem árult el az új Pathfinderről a Nissan, de azt látjuk, hogy a méretes szabadidő-autó az Ariya stílusában látványos fényszórókkal és az elmaradhatatlan fénycsíkos hátsó lámpával, izgalmas felnikkel és igényes utastérrel érkezik.

A hajtásláncról sem tudni semmit, de a műszerfal fordulatszámmérője sejteti, hogy benzinmotor még lesz benne.

Szinte biztos, hogy az Egyesült Államokban továbbra is kapható lesz az eddig ismert, 2021-ben bemutatott, terepjárós stílusú Pathfinder, de könnyen lehetséges, hogy Kínán kívül más piacokon, akár Európában is bevezetik majd a jól csengő névre keresztelt új crossover modellt, ami az X-Trail nagyobb testvére lehet majd a kínálatban.

Ez is érdekelhet:

Megtaláltuk az elektromos Nissant, amit nem kell tölteni

A Qashqai e-POWER úgy megy, mint egy elektromos autó, de nem kell törődni a töltésével.

Sokadszorra is megújult, és most többet változott a Nissan GT-R

Godzilla nem adja fel, továbbra is gyártásban marad.

Ha nem elég nagy a Qashqai, nézd meg az új X-Trailt!

Európában is megjelent az új Nissan X-Trail, amihez többféle hibrid hajtás közül lehet választani.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában