A Nissan X-Trail jó kis terepjáró volt, ebbe a kis benzinesbe meg felárért se lehet rendelni az összkerékhajtást. Mi történt 2000 óta?!

Nehéz elhinni: több mint tizenöt éve, hogy bemutatták az első Nissan X-Trailt. Még nehezebb elhinni, legalábbis nekem, hogy már az is volt nálam tesztautóként, szerettem, jó volt, hobbiterepjáróhoz képest hihetetlenül bírta a terepet, miközben aszfalton is szépen ment, ügyesen és takarékosan vitte a 2,2-es dízelmotor, és két kólás dobozt tudott hűteni a műszerfalában. A műszerei középen voltak, mert akkoriban azt mondták a gyáriak, úgy jobban látni, biztonságosabb, ami valószínűleg igaz is lett volna, ha a vezetőülést is középre szerelik.

A vevők is szerették a karakteresen barátságos külsejű kocsit, a második generáció bemutatóján elhangzott, ezért nem változott a formája szinte semmit. A műszeregységéről nem szóltak, azok csak csöndben visszakerültek a vezető elé.

Most meg itt van ez:

Embléma nélkül gyakorlatilag bármilyen átlagos SUV lehetne, ráadásul elsőkerék-hajtású, és egy benzinmotort szereltek bele, méghozzá egy kicsi, turbóst. A műszerei ennek is jó helyen vannak, kólahűtő már rég nincs, igazi terepre menni meg sem próbálnék vele, szóval a nevén kívül annyi köze van a nálam még mindig etalon X-Trailhez, hogy ezzel is kellemes úton menni. De még így sem teljesen tiszta, minek létezik egyáltalán.

A válasz valahol a Qashqainál keresendő, amelynek ugyan mindig ellenőriznem kell a helyesírását, a vevők viszont nem írogatják a nevét, hanem vezetik, nagyon sokan, annyira, hogy a típus az egész márkát crossoveres-SUV-s irányba húzta (ami persze nem volt ellenére a Patrollal és Navarával már terepesként is jól ismert Nissannak).

Míg korábban a Micra fölött volt Almera és Primera is, most a futottak még kategóriában ott a Pulsar, van még a más ligában induló villany-Leaf, az extravagáns Juke, de a tömegigényeket amúgy a Qashqainak és az X-Trailnek kell kielégítenie. Hétüléses Qashqai+2 már nincs, az X-Trailbe viszont rendelhető két pótszék. Szóval az X-Trail a Nissan nagyautója, nagyautónál pedig egyáltalán nem alapelvárás az összkerékhajtás – oké, ez úgy néz ki, mint egy terepjáró, a tágasságot és a magas üléspozíciót viszont aligha fogják kifogásolni a vevők. Tessék, két bekezdés alatt lehet is értelmet találni a kocsinak.

Innentől tehát – legalábbis az 1,6-os benzines, felárért sem 4x4-esíthető – X-Trailt annyira érdemes terepjáróként vizsgálni, csak azért, mert hasonlít rá, mint telefonfülkeként azért, mert fém, ablakai vannak, és lehet belőle telefonálni. Telefonfülkének pedig ritka kényelmes: öt ember ül dönthető, kellemes üléseken, és opcionálisan még kettő hátul, a csomagtérpadlóból felhajtható pótüléseken. Érdemes meggondolni, jobb-e nagy, hasznos holmikkal teli bőröndöket emberekre cserélni, akik egy idő múlva biztosan elkezdenek panaszkodni, de rövidtávon talán működhet a dolog.

A hengerűrtartalma és a kocsi mérete alapján ijesztően kicsinek tűnő motor 163 lóerős, egészen jól mozgatja az X-Trailt – nem csak egy telefonfülkéhez képest –, a kézi váltó megfelelő, nem sírunk automatáért, és bár erre előre nem fogadtunk volna, dízelmotorért sem. A bőségesen felszerelt tesztautóból nem hiányzott semmi, amit egy közepes kombitól elvárunk, és ha nem dőltünk be a kocsi múltjának vagy külsejének, akkor ezzel elégedettek is leszünk. Amikor pedig egy sík földútra tévedünk, legalább nem fog leérni az alja.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés