Úgy tűnik, a Ferrari kihasználja, hogy jobb alkupozícióban van.

Egyelőre még nem lehet tudni, mi lesz Sebastian Vettellel 2020 után, szerződése ugyanis addig köti a Ferrarihoz. Az olasz istálló bár első számú opcióként számol a négyszeres világbajnokkal, mint Charles Leclerc csapattársa, de a csapat érezhetően hangnemet váltott Vettel irányába:

Mattia Binotto csapatfőnök elmondta, hogy már megkezdődtek a tárgyalások a német pilótával és szeretnének minél előbb pontot tenni az ügy végére. A Sky Sports Italia arról ír, hogy a Ferrari egy Vettel számára kevésbé kedvező feltételeket tartalmazó szerződést rakott le az asztalra (merthogy az elmúlt években mutatott hullámzó teljesítménye miatt már nem ő az egyértelmű vezérpilóta Maranellóban):

  • a kontraktus ugyanis csak 2021-re szólna, illetve
  • jelentősen kevesebb pénzt jelentene számára.

Pontos számot nem ír az olasz lap, azt viszont lehet tudni, hogy Vettel a mezőny legjobban kereső pilótája Lewis Hamilton mögött – ők ketten felfoghatatlanul többet keresnek a többi pilótához képest.

A Ferrari jobb alkupozícióban van, ha Vettel nemet mond az ajánlatra, akkor is bőven akadna olyan tehetséges pilóta, aki szívesen beülne az olaszok autójába. És ott van még az is, hogy a négyszeres világbajnoknak nem olyan nagy a mozgástere jelenleg, bár a McLarennel és a Renault-val is szóba hozták már:

(Forrás: scuderiafans.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.