Hivatalosan még nem jelentették be, de egy interjúból kiderült, hogy az Opel az új Astra sportváltozatán dolgozhat, méghozzá teljesen elektromos hajtással támadhat fel a GSi és OPC modellek utódja.

Az Opelnél nagy hagyománya van a sportos kompakt modelleknek, de az Astrából egy ideje nélkülöznünk kellett az igazán izmos változatokat. A jelenlegi széria legerősebb tagja az 1,6 literes turbómotorral szerelt plug-in hibrid, aminek a kombinált teljesítménye 180 lóerő. Hamarosan azonban visszatérhet a csúcsmodell.

Mark Adams, az Opel vezető dizájnere árulta el a Top Gear magazinnak adott interjúban, hogy az új Astra többféle változatán dolgoznak, és ezek egyike lehet egy sportmodell is. Részleteket még nem tudni róla, mint ahogyan

az sem derült ki, hogy a régen és újabban használt GSi-vel, vagy a kettő között bevezetett OPC-vel jelölik majd az autót.

Az Astra-e csúcsmodelljének teljesítménye 300 lóerő körül várható, amivel izmosabb lehet a 280 lóerős Astra OPC-nél, és riválisa lehet a Volkswagen által bejelentett, de még be nem mutatott ID.3 GTX-nek. Az Opel mellett pedig a Peugeot is használhatná a hajtásláncot az e-308 PSE változatához – az elektromos autó lenne a jövő sportkompaktja? Meglátjuk.

Ez is érdekelhet:

Az Opel mutatja meg, hogyan lehet az új Astrát tuningolni

A látványos felniszett és a légrugós rendszer rendesen feldobják az új Astrát is.

Megérkezett magyar földre az új Opel Astra

A 180 lóerős konnektoros hibrid Opel Astra kategóriája talán legjobb autója, de a benzinesbe vagy a dízelbe is bele lehet szeretni.

Stílust és technikát is váltott az új Opel Astra

Zöld rendszámos változat is lesz az Opel kompaktjából.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

Hoztunk egy újabb haladó szintű kvízt az autórajongóknak

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés