A legsportosabb Opelek egy időben a GSI típusjelzést kapták, és ezt igazítják az elektromos autók korához azzal, hogy az Astra csúcsmodellje a GSe névre hallgat majd.

A hetvenes években a Commodore GS/E, majd a nyolcvanas években a Monza GSE vezette fel az Opel sportos típusjelzését, ami a Grand Sport Einspritzung rövidítésével született. Később az elnevezés a Grand Sport Injection után GSI-re változott és vált legendává, és most ismét új fejezet kezdődik a sportos Opelek történetében.

Bemutatkozott az új Astra legsportosabb változata, aminek Astra GSe a neve,

és az utolsó betű ezúttal az electric rövidítéséből származik. A német márka kompakt modellje ugyanis plug-in hibrid hajtásláncot kapott, ami 180 lóerős teljesítménnyel eddig is rendelhető volt az Astrához, a GSe azonban az erősebb változatot kapja meg.

Az Astra GSe-ben az 1,6 literes, turbós benzinmotor önmagában is 180 lóerős, ehhez kapcsolódik a 110 lóerős elektromotor, ami

225 lóerős kombinált teljesítményt és 360 Nm maximum nyomatékot jelent.

A plug-in hibrid Astra akkumulátora 12,4 kilowattórás, aminek egy feltöltésével 60 kilométert lehet menni tisztán elektromosan.

Az Opelnél komolyan vették, hogy a 225 lóerős hibrid Astra GSe lesz a sportmodell,

ezért a kormányzást és a felfüggesztést is átdolgozták. A hasmagasságot egy centivel csökkentették, a frekvenciafüggő lengéscsillapítókat feszesebbre hangolták, és még a menetstabilizáló is másként működik, később avatkozik be, mint a többi Astrában.

A kombi karosszériával is kapható Astra GSe a korábbi Manta tanulmányautó által ihletett 18 colos kerekeket kapott, a lökhárítóján nagyobb a fekete betét, és persze a GSe emblémák sem maradtak le róla, az utastérben Alcantara borítású sportülések teremtik meg a hangulatot. Később az Opel más villamosított modelljének is készül majd GSe változata.

Ez is érdekelhet:

Az Opel mutatja meg, hogyan lehet az új Astrát tuningolni

A látványos felniszett és a légrugós rendszer rendesen feldobják az új Astrát is.

Megérkezett magyar földre az új Opel Astra

A 180 lóerős konnektoros hibrid Opel Astra kategóriája talán legjobb autója, de a benzinesbe vagy a dízelbe is bele lehet szeretni.

Legendás nevet éleszt fel az Opel, visszatér a Manta

Az Insignia utódjáról is kiderültek részletek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés