Olyan jól sikerült volna az Opel kis szabadidő-autója, hogy nincs is szüksége ráncfelvarrása a Mokkának? Pedig mostanra volt beírva a naptárban, ezért igazítottak rajta egy kicsit, de tényleg csak egy kicsit.

Még óriási felfordulás volt a világban, amikor 2020-ban az Opel bemutatta a jelenlegi Mokkát, ezt a csinos kis szabadidő-autót, ami az elődjénél sportosabb újdonságként érkezett az éppen megújuló német márka kínálatába. Azóta már több mint négy év eltelt, ezért itt volt az ideje a ráncfelvarrásnak, de a Mokka igazából most is frissnek néz ki, ezért nem volt szüksége nagy beavatkozásra.

Az Opel Mokka mostanáig így nézett ki
Mokkából nem lett fehércsokis shaken espresso, most is éppen olyan divatos, mint a bemutatása idején volt.

A főbb vonalak és az eltalált arányok ezért nem változtak, de ha jobban megnézed, akkor igazítottak a lökhárítón, más a légbeömlők formája, és a nappali menetfényeket is megvariálták egy kicsit. A Mokkára pedig már az Opel új emblémája került.

Nem sok újdonságot vehetsz észre az utastérben, talán az új kormánykerék a legfeltűnőbb változás,

és az új Grandland mintájára a kapcsolókon is variáltak egy kicsit. Míg korábban alapáron 7 colos műszeregység és 7 colos érintőképernyő járt, a kétszer 10 colos műszerfal pedig feláras volt, addig mostantól alapáron járnak a nagyobb képernyők.

Még ennyit sem változott a Mokka motorkínálata, ahol benzines, mild hibrid és elektromos modelleket találunk.

Az 1,2 literes, turbós háromhengeres motor 100 és 130 lóerős lehet, az utóbbi nyolcfokozatú automatával, míg a 48 voltos mild hibrid rendszer esetén a robotizált váltó hatfokozatú, a teljesítmény 136 lóerő.

Kétféle változatban kapható továbbra is a Mokka Electric. Az egyik 136 lóerős, és bruttó 50 kilowattórás az akkumulátora, míg az újabban megjelent kivitel 156 lóerőre képes, és 54 kilowattórára növelték a kapacitását. A magyarországi árak még nem ismertek, de egyes piacokon olcsóbb is lett a megújult Mokka.

Ez is érdekelhet:

Két fontos Opel járt Magyarországon

Régi név, új autó: a Frontera és a Grandland új generációja jár nálunk.

Igazi családi autó az elektromos Opel Grandland

Nagy, tágas, modern és elektromos.

Nem terepjáró, de nagyon praktikus az új Opel Frontera

Jól hangzó nevet vesz elő új modelljéhez az Opel.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek

Magyar lakásba magyar bútort – és ne is akármilyet, minőségit!

Ezekből a fotelekből még nagyobb élmény filmet vagy meccset nézni

További cikkeink a témában
Szinte papírvékony, mégis brutális teljesítményre képes a laptop, ami maga a stílus
Hirdetés