Adam Opel éppen százhatvan évvel ezelőtt alapította meg saját vállalkozását, amely varrógépek gyártásával indult, majd a világ legnagyobb kerékpárgyártójából nőtte ki magát elismert és sikeres autómárkává. Mutatjuk a kezdeteket.

Az Opel nevéről a hazánkban is tevékenykedő népszerű autómárka juthat eszedbe, de nem volt ez mindig így. Adam Opel vállalkozása varrógépek gyártásával indult, és gyorsan a világ legnagyobb kerékpárgyártójává nőtt, majd világszerte elismert és sikeres autómárkává vált. Az Opel története tehát az automobilénál jóval korábban, 1862-ben, éppen százhatvan éve kezdődött, és a márka ebből az alkalomból felelevenítette nekünk a kezdeteket.

1862 – nehéz kezdetek

Philipp Wilhelm Opel lakatosmester legidősebb fiának sorsát meghatározta apja hivatása, az öreg Opel ugyanis Adamot szemelte ki utódjául az üzletben is. Adamnak azonban más tervei voltak, Párizsba vágyott, ahová Liège, Brüsszel és London után végül el is jutott. Itt döntötte el, hogy beszáll a varrógépüzletbe. 25 éves korában, 1862 augusztusának végén visszatért szülőhelyére, Rüsselsheimbe, és szülei házában nyitotta meg első, szerény műhelyét – annak ellenére, hogy apja nem igazán bízott a varrógépek sikerében. A nagyvárosi élet után a csendes Rüsselsheim nagy változást jelentett Adam életében, mégis az akkor mindössze kétezres lakosú településen alapította meg később világméretűvé nőtt vállalkozását.

A fiatal Adam Opel, ismeretlen grafikus műve
Gondoltad volna, hogy innen indult az Opel?
Adam Opel első üzeme Rüsselsheimben 1868-ban, jobbra a lakóháza

Az első varrógép összeszerelése még hónapokig tartott, de miután elkészült, a helyi Hummel szabóság megvette, és negyven éven át használta.

A márka jelmondata már akkor így szólt: „az Opel megbízható”.

1863-ban Adam Opel nagybátyja istállóját alakította üzemmé, bátyja, Georg pedig Párizsból látta el őt acéllal, alkatrészekkel, tűkkel és komplett, értékesítendő varrógépekkel. Megjelentek a márka első hirdetései is, Adam pedig felvette az első alkalmazottat – a cég immár nemcsak építette a varrógépeket, de sikeresen kereskedett is velük.

A következő években a varrógépüzlet felvirágzott, Opel pedig terjeszkedett. 1868-ban új, kétszintes üzemet épített, gőzgéppel, iroda- és lakószárnnyal. Itt már negyven munkás dolgozott. Még ugyanebben az évben Adam megnősült, felesége, Sophie pedig nem csak a háztartást, hanem a cég könyvelését is vezette, miközben új szemléletet hozott a vállalkozásba. A termelés gyorsan felfutott, nagyrészt annak köszönhetően, hogy Opel az egyedi vevői igényeket is figyelembe vette varrógépeinek készítésekor, sőt, rendelésre egyedi célgépeket is gyártott. 1886-ban már 18 ezer Opel varrógép készült, a márka Németország egyik legnagyobb varrógépgyártója lett, és egész Európába exportált.

1887 – a varrógépektől a kerékpárokig

Az 1880-as években az ipari fejlődés új üzleti lehetőségeket kínált. Adam Opel egy párizsi útján, 1884-ben figyelt fel a nagykerekű velocipédekre, amelyekből akkoriban már sokat lehetett látni a francia főváros utcáin. Vásárolt is magának egyet, és 1886-ban sorozatgyártásba vitte. Az 1887 őszén kiadott, gazdagon illusztrált árlistával hivatalosan is kezdetét vette a márka fejlődésének fontos új korszaka.

Akárcsak korábban a varrógépeknél, az Opel a kerékpárgyártásban is gyorsan elsajátította és gyártásba is vette a legmodernebb technológiákat. 1888-ban a velocipédeket az üzem sorain leváltották a modern, kiskerekű kerékpárok, 1890-re már több mint kétezer kétkerekűt értékesített a márka. Az Opel házaspár öt fiúgyermeke több mint 550, komoly reklámértékkel bíró versenygyőzelemmel öregbítette a családi cég kerékpárjainak hírnevét.

1920-ra az Opel a világ legnagyobb kerékpárgyártójává nőtt,

immár 15 ezer kereskedő árulta a rüsselsheimi bringákat. A futószalagos gyártás 1923-as bevezetése után az üzemben átlagosan hét másodpercenként készült el egy-egy bicikli.

1899 – az Opel autógyártásba kezd

Adam Opel 1895-ös halála után az öt fia által működtetett vállalkozás életében komoly lépés volt, amikor 1899-ben a tulajdonosok úgy döntöttek, autógyártásba fognak. Az Opel az iparág egyik úttörőjeként különösen gazdag tradíciókkal büszkélkedhet. 1899. január 21-én a vállalat megvásárolta a Dessauban működő Anhaltische Motorwagenfabrik nevű céget Friedrich Lutzmanntól, és már abban az évben elkezdte az Opel Patent-Motorwagen System Lutzmann gyártását Rüsselsheimben. 1906-ban elkészült az ezredik autó, de a komoly áttörést az jelentette, amikor 1907-ben az Opel a császári udvar hivatalos automobilszállítójává léphetett elő. A márka már akkoriban is elkötelezetten törekedett az automobilizmus demokratizálására, arra, hogy sokak számára elérhető autót gyártson, amire kiváló példa az 1909-ben bemutatott kisautó, a Doktorwagen.

Bájos plakáton az Opel útja varrógépektől a kerékpárokon át az automobilig
A Motorwagen volt az Opel első automobilja
A Doktorwagen tette igazán népszerűvé az Opelt

A történetet innentől már ismerheted: az Opel a következő évtizedekben, évszázadban az autóipar meghatározó márkájává nőtt, de a folyamatos fejlődés közben is hű maradt az alapfilozófiájához, hogy elérhető mobilitást kínáljon mindenkinek. A márka ennek is köszönheti, hogy sok országban, így hazánkban is kedvelt népautóvá vált – 494 ezer autóval még mindig Opelből fut a legtöbb a magyar utakon.

Ez is érdekelhet:

Az igaz barátodból így lett veterán autó az Opel Astra

Harminc éves a magyar Astra, elmeséljük a kezdeteket.

25 éves a magyar Astra, és még sokáig maradna nálunk az Opel

Megnéztük, hogy érzi magát az első Astra, és egy fontos ígéretet is hallottunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában