A 3008 után ismét nagy dobásra készül a Peugeot az egy mérettel kisebb 2008 utódjával. A minden méretében nagyobb és tágasabb szabadidő-autóból a benzines és a dízel mellett tisztán elektromos hajtású változat is lesz.

Az európai Év autója díjat nyert 3008 sikerét ismételné meg a Peugeot ezúttal egy kategóriával lejjebb. A kisméretű szabadidő-autók közé tartozott a 2012-ben bemutatott 2008, az utódja pedig annyit nőtt, hogy a kategória legnagyobbjai közé kerül. A formája is a népszerű 3008-ét idézi a karom formájú menetfényekkel és a hármas osztású hátsó lámpákkal.

Az új Peugeot 2008 jóval nagyobb lett az elődjénél,

a hossza 14 centivel 4,3 méteresre, a tengelytávja 11 centivel 2,65 méteresre nőtt, ami azt jelenti, hogy belül is tágasabb lett. A korábbinál három centivel szélesebb és kettővel alacsonyabb karosszéria pedig arányosabb formájú. A csomagtér mérete a padló alatti rekesszel együtt 434 liter, ami szintén jelentős előrelépés a korábbi 350-ről.

Az utastérben megtalálsz mindent, amiért az újabb Peugeot-kat szeretni lehet,

a jó fogású, kis kormánykereket, felette a műszeregységgel, amit színes képernyő is helyettesíthet. A középkonzol tetején lévő érintőképernyő alapból 7 colos, de akár 10 colos, nagyfelbontású kijelző is lehet, az okostelefon-tükrözés, a 4 USB csatlakozó és a Focal hifi sem hiányzik.

Az újdonság ugyanarra az alapra épül, mint a DS 3 Crossback, az Opel Corsa és a Peugeot 208, és azokhoz hasonlóan

tisztán elektromos hajtású változat is lesz belőle.

Az e-2008 motorja 136 lóerős és 260 Nm a legnagyobb nyomatéka rögtön az indulástól, a padlóba épített 50 kilowattórás akkumulátor egy feltöltésével 310 kilométert képes megtenni.

A Peugeot-nak arra is van válasza, ha nem kérsz az elektromos autókból,

a 2008-hoz ugyanis benzines és dízelmotort is kínál. Az előbbi 1,2 literes, turbós háromhengeres 100, 130 vagy 155 lóerővel, az utóbbi pedig az 1,5 literes négyhengeres 100 vagy 130 lóerővel. A középső benzineshez opció, a nagyobb teljesítményű motorokhoz pedig széria a nyolcfokozatú automata váltó.

Ez is érdekelhet:

A legvonzóbb kisautók közé érkezik az új Peugeot 208

Tisztán elektromos változata is lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés