Tagadhatatlanul a Peugeot 508-as és kombi változata kategóriájának legszebb autója, mely sportos megjelenésével és izgalmas részleteivel, néhol múltra utaló vonalaival öröm a szemnek. Most azonban a Peugeot formatervezői kicsit frissítették az arcát, de fejlesztettek az 508-as digitális élményén is.

Lapos és széles karosszériája sokkal inkább az esztétikának szól, mint a helykínálatnak és ez a Peugeot 508-es esetében teljesen indokolt, hiszen a dinamikus és extravagáns megjelenése kiemeli a folyamatosan kihaló középkategória szürke autóinak tengeréből. Ford Mondeo nincs, a Volkswagen Passatból pedig kizárólag kombi készül majd. Már a francia kihívók is elfogytak mellőle, hiszen a Renault Talisman már nem kapható, a Citroën pedig inkább crossovereket kínál kombik és limuzinok helyett. Legközelebb az 508-as alapjait használó DS 9-es áll hozzá, de a Peugeothoz képest az egy szédítő kínai giccsparádé.

Megújult arcán büszkén trónol a pajzsba keretezett oroszlán és a három karmolást mintázó menetfények.

Látványosan nagyobb lett a hűtőmaszk felülete, mely zártabb mintázatot kapott. Egészen Allure felszereltségi szintig a karosszéria színére fényezett a maszk, melynek ritkuló mintája szinte beleolvad a karosszériába, ellentétben a PSE-vel, melynek fekete orra baljósabb megjelenésű. Szűkre szabott fényszóróiban mátrix LED-ek világítanak, tehát vakításmentesen terítik a világosságot az éjszakában. Míg korábban a függőleges nappali menetfények külön egységet képeztek, addig az új fényszóró már egy elemből áll.

Régi hagyomány szerint a típusjelzés az orron található, az autó hátulján pedig a logó helyett a Peugeot felirat olvasható a lámpák közötti fekete sávban. Visszatérő motívum a hármas osztású karom, a hátsó lámpák is így világítanak a sötét bura mögül.

Profilból megmaradt a laposan húzott tetővonal és az izgalmas hullámzás a lemezekben, a frissített 508-ast leginkább az új színekről és a szintén új rajzolatú felnikről lehet majd felismerni. A hibrid változatokon az egyik oldalt az üzemanyag töltőnyílása van, a másik oldalon pedig a töltő csatlakozója.

Utastere, mint egy jól szabott öltöny, épp passzol a vezetőre.

Allure felszereltségi szinten akár finom bőrkárpit boríthatja az üléseket, a PSE-t pedig alapból sportosabb szövet és alcantara betétes, masszív oldaltartású ülésekkel szerelik. A 2,79 méteres tengelytávú 508-as belterébe légies, keret nélküli ablakos ajtókon át lehet beszállni, akár egy rendes kupéba.

Újdonság az i-Cockpit frissített változata, mely modernebb digitális élményt és felhőn keresztül frissülő rendszert kínál. A kisméretű kormány felett lévő digitális műszerfal megjelenése szabadon konfigurálható, a középkonzol 10 colos képátlójú érintőkijelzőjéhez a TomTom szállítja a navigációs szoftvert, de Apple CarPlay-t és Android Auto funkcióval az okostelefonos csatlakoztatás is vezeték nélkül megoldható.

Motorválasztéka 130-tól egészen 360 lóerős PSE-ig terjed.

Belépőmodelljében egy 1,2 literes, háromhengeres turbómotor van 130 lóerővel, bizonyos piacokon pedig elérhető a 218 lóerős 1,6 literes, négyhengeres, turbós benzines is. Dízel változatból már kizárólag csak a 130 lóerős 1,5-ös érhető el.

Szélesebb lett viszont a konnektorról tölthető verziók választéka, melyben van 180 és 225 lóerős összteljesítményű változat elsőkerék-hajtással, valamint a hátsó villanymotorral összkerekes, 360 lóerő rendszerteljesítményű 508 PSE. Európában a károsanyagkibocsátási szabályozások miatt minden modellt nyolcfokozatú Aisin automata váltóval szerelnek.

Ez is érdekelhet:

Ezt nem láttad jönni – Peugeot 508 PSE SW

360 lóerővel minden idők legerősebb Peugeot-ja az 508 PSE SW.

Konnektorról tölthető hibridek lesznek a Peugeot-k

Plug-in hibrid hajtást kap a 3008 és az 508.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lettem villanyborotva-hívő – Braun S9 Pro+-teszt

Itt az a Xiaomi, ami szembeszáll a csúcstelefonokkal

Így lettem villanyborotva-hívő – Braun S9 Pro+-teszt

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés