A Peugeot nagyon eltalálta az új 508 formáját, és a középkategóriás modellt vezetni sem utolsó. A csúcsmodelljét egy éve már megmutatták, most pedig minden jel arra mutat, hogy hamarosan gyártásba kerül.

Nagyon bejött az új 508 a franciáknak, a kupéformájú limuzin és a dögös kombi új színt vitt a középkategóriába, és az autót vezetni is élmény. A kínálat csúcsa eddig a GT volt, amit 225 lóerős turbós benzinmotorral szereltek, de a Peugeot egy éve villantott egy abszolút csúcsmodellt, amit nemsokára gyártásba is küldenek.

A Peugeot Sport Engineered kivitel alapját a konnektorról tölthető hibrid adja, ami szintén az 508-as kínálat újdonsága.

A teljesítménye a hibridnek alapból 225 lóerő lesz, és az akkumulátor feltöltésével 54 kilométert mehet majd tisztán elektromosan. Az 508 PSE pedig még ennél is erősebb lesz.

A tavalyi genfi autószalonon bemutatott koncepcióban az első és a hátsó kerekekhez is jutott elektromotor, a kombinált teljesítmény kereken 400 lóerő lett, ezzel 4,3 másodperc alatt gyorsult nulláról százra.

400 lóerős sportváltozatban is itt a Peugeot 508

4,3 másodperc alatt gyorsul százra.

A tanulmányautó megvalósulásáról eddig nem lehetett biztosan tudni, de a Peugeot-nál most elárultak róla néhány dolgot.

Az újabb képeken már a gyártáshoz közelebb álló prototípus látható, és sokat sejtet az is, hogy az 508 PSE ezen már rendszámot visel. A végleges modellt az őszi párizsi autószalonon leplezik le, az év végére már rendelhető, és

legalább 360 lóerővel jön, amivel minden idők legerősebb sorozatgyártású Peugeot-ja lesz.

Ez is érdekelhet:

Apa hétköznapi családi kombija, ami hétvégén sportos élvhajhász autóvá alakul át – Peugeot 508 SW GT Line-teszt

Megvan mindenkinek az, hogy a hétköznapi szürke monotónia után, mennyire várja az ember a hétvégét, hogy kikapcsolódjon és felfrissüljön! Nos, az új Peugeot 508 kombijával ez az érzés hatványozódik.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés