Nem kisebb terveket szövöget a Peugeot, minthogy a legnagyobb elektromosautó-gyártó lenne Európában. Az eszközük ehhez egy sor újonnan érkező modell lesz, köztük a Peugeot 3008 eleve elektromosnak tervezett utódja.

A Peugeot már most is elég jól áll elektromos autókkal, hiszen az e-208 és az e-2008 a kategóriájuk legnépszerűbb típusai közé tartoznak, és a márka mindkét kisbuszának van elektromos hajtású változata, az e-Rifter és az e-Traveller. De ez még nem minden – derült ki a Peugeot jövőjére vonatkozó tervekből.

2030-ban a Peugeot már csakis elektromos autókat árulna Európában, de ennél jóval előbb, 2025-re minden modelljének lesz elektromos hajtású változata.

A következő két évben nem kevesebb, mint öt új elektromos autót mutatnak be, és most az is kiderült, hogy melyek ezek a típusok, köztük néhány meglepetéssel.

Idén érkezik az e-308, a Peugeot frissített elektromos hajtásláncával, rögtön kombiként is
Plug-in hibrid hajtással mutatkozott be a 408, de hamarosan elektromos autó is lesz belőle

Az idén elsőnek érkező két modellről már tudunk, az e-308 és az e-308 SW lesz az, a Peugeot kompakt autójának tisztán elektromos változata, 156 lóerős motorral, 54 kilowattórás akkumulátorral és 400 kilométeres hatótávval. A következő pedig a frissen bemutatott 408-as elektromos kiadása, az e-408 lesz, ugyanezzel a technikával.

2023-ban így néz ki a Peugeot elektromos kínálata, középen a még be sem mutatott e-408

A két további elektromos autó számít igazi újdonságnak, hiszen a 3008 és 5008 utódjáról van szó. Az e-3008 és e-5008 néven érkező modelleket az alapoktól elektromos autónak fejlesztik, méghozzá a Stellantis csoportján belül elsőként az erre a célra tervezett STLA platformra. Az autónak kétmotoros-összkerekes változata is lesz, és 700 kilométeres hatótávot ígérnek hozzá.

A jövő Peugeot-modelljei a középen lévő Inception Concept stílusában készülnek

Az előzetesként mutatott képből az is kiderül, hogy a jövő Peugeot-modelljeinek dizájnja a nemrég leleplezett Inception Concept stílusa alapján készül, három függőleges fénycsíkból alkotott menetfénnyel és a régi idők Peugeot-inak hűtőmaszkját idéző három vízszintes sávval. Az e-3008 és az e-5008 pedig már ezt a dizájnt kapja meg.

Jön egy új mild hibrid

Mielőtt elektromos hajtásra váltana a Peugeot, a benzines kínálatot is villamosítja. Az 1,2 literes, háromhengeres motor 100 és 130 lóerős változata kapja meg a 48 voltos mild hibrid hajtást, a hatfokozatú duplakuplungos váltóba épített 29 lóerős elektromotorral, amivel 15 százalékos fogyasztáscsökkenést ígérnek.

Ez is érdekelhet:

A Peugeot jövőjét mutatja meg ez az extravagáns koncepcióautó

Az elektromos autók közt ezzel a túrakocsival törne élre a Peugeot.

Tisztán elektromos hajtással, kombiként is jön a Peugeot e-308

A piac egyik első elektromos kombiját mutatta be a Peugeot.

Formás crossover lett az új Peugeot 408

Ha nem jönnek be a kupéformájú SUV-k, az új Peugeot 408 akkor is érdekelhet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában