A Peugeot egy vadonatúj modellt vezet be a kínálatába, amit nehéz lenne a meglévő kategóriák egyikébe sorolni. A látványos kupéformájú crossover a 308-as technikájával, plug-in hibrid hajtással érkezik.

A Peugeot már korábban elárulta, hogy 408-as néven újabb modellt vesz fel a választékába, és most kiderült, hogy egy látványos kupéformájú crossoverről van szó. A gyártó kerüli a crossover szót, szerintük egy különleges fastback karosszériájú modellről van szó, de ha azt vesszük, hogy a crossover a kategóriák ötvözete, akkor tökéletesen illik rá.

A 408-as tervezésénél nem egy magas építésű szabadidő-terepjárót alakítottak kupéformájúvá,

hanem egy nyújtott ferdehátú modellt emeltek meg éppen annyira, hogy megfeleljen a mai divatnak. A neve ezért sem lett 4008-as, mint először sejtettük, sokkal inkább a 308-as és 508-as közé érkező modellnek számít.

Az alapját a 308-as adja, de annál jóval nagyobb, a 4,69 méteres karosszériája 32 centiméterrel hosszabb

az ötajtós 308-asénél, és öt centivel hosszabb a kombinál is. A 2,79 méteres tengelytávja is hat centivel nagyobb, mint a kombié. A koncepciója meglehetősen hasonló a Citroën C5 X-éhez, ami további 12 centivel hosszabb nála.

A Peugeot ismét megmutatta, mennyire látványos autókat tudnak tervezni,

az új 408-as a feltűnő formájával is hódíthat. A márkára jellemző stíluselemeket, mint az izgalmas mintájú hűtőmaszk és a karomformájú lámpák, itt még feltűnőbb formában adják elő, a 20 colos kerekek különleges mintája a tanulmányautókat idézi.

A belső tér nem olyan nagy újdonság, hiszen a 308-asból származik az i-Cockpit műszerfal,

a kis kormánykerék fölött látható műszerekkel, a vezető felé fordított 10 colos érintőképernyővel és az alatta lévő, szabadon konfigurálható érintőgombsorral. A hagyományos váltókart hiába keressük, a 408-as ugyanis csak nyolcfokozatú automatával lesz kapható.

A látványos formája mellett tágas és praktikus is tudott maradni a Peugeot 408,

a hosszú tengelytávja bőséges hátsó lábteret sejtet, és a fejtér is megfelelőnek tűnik. A csomagtartója méretes, alapesetben 536 literes, amit az ülések ledöntésével 1611 literesre lehet bővíteni, és még a hibridben is 471 literes tudott lenni a raktér.

A motorválaszték egyszerű, a Stellantis többi modelljéből ismerős 1,2 literes, 130 lóerős háromhengeres benzinessel indul, de

az igazán érdekes a plug-in hibrid változat, amiből kétféle teljesítményűt is kínál a Peugeot.

Az 1,6 literes, turbós négyhengeres motorja 150 vagy 180 lóerős lehet, az elektromotor 109 lóerős, amivel a kombinált teljesítmény 180 és 225 lóerő.

A plug-in hibrid modellek 12,4 kilowattórás akkumulátort kapnak, ezzel 50 kilométer körüli elektromos hatótávra számíthatunk, tölteni alapból 3,7 kilowattal, felárért 7,4 kilowattal lehet, amivel két óra alá szorítható a töltési idő.

Hamarosan teljesen elektromos hajtású változata is lesz, de az e-408 paramétereit még nem árulták el.
A Peugeot az összes elérhető vezetéstámogató rendszerét kínálja a 408-ashoz,

többek közt az éjjellátó rendszert és a 75 méteres hatótávolságú holttérfigyelőt, ami lehetővé teszi, hogy 70 és 180 km/órás sebesség között önállóan intézze a sávváltást. A 408-ast az őszi párizsi autószalonon lehet elsőként megnézni, a forgalmazása 2023-ban indul.

Ez is érdekelhet:

Formás kompakt szedánt mutatott be a Peugeot

Szerinted lenne kereslet erre a Peugeot 408-ra?

A hármasok sikertörténete, avagy így számolt el 308-ig a Peugeot

Kilencven éve írja az ideális családi autó receptjét a Peugeot.

A Peugeot-modellek középső nullájának legendája

Nem a kurbli miatt került oda, de ha már ott volt…

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés