A Red Bull kötelékében marad Pierre Gasly.

Már eddig is több mint sejtés volt, de mostanra hivatalossá vált, hogy Pierre Gasly marad a Red Bull kötelékében, ugyanis a 26 éves francia egy évvel, azaz a 2023-as szezon végéig meghosszabbította szerződését jelenlegi csapatával, az AlphaTaurival.

„Nem megy sehova! Pierre Gasly 2023-ban is a csapattal marad”

– áll a Red Bull fiókcsapatának hivatalos Twitter-oldalán:

Korábban ugye arról is lehetett hallani, hogy a tavaly igencsak pazar teljesítményt nyújtó Gasly elhagyhatja csapatát (és a McLarenhez szerződik), mivel Sergio Pérez érkezésével, illetve a mexikói kontraktusának 2024-ig való meghosszabbításával elszálltak az esélyei, hogy visszatérjen a Red Bullhoz – ugye 2019-ben mindössze fél idény után visszafokozták az akkor még Toro Rosso néven futó AlphaTaurihoz.

Az idén eddig kevésbé acélos Gasly örül – mi mást is mondhatna? –, ahogy Franz Tost csapatfőnök is, aki hozzátette, hogy a következő idényben is kulcsszerepet szánnak egyik legjobb pilótájuknak.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Nem hagyja annyiban az orosz-ukrán háború miatt kirúgott pilóta a menesztése körülményeit

A Vlagyimir Putyin szűk köréhez tartozó Dimitrij Mazepin fia már meg is tette a szükséges lépéseket.

Rasszista megjegyzése miatt valószínűleg bukta F1-es karrierjét a Red Bull pilótája

Meggondolatlan megjegyzéseket tett, a Red Bull pedig azonnal reagált.

„Schumacher nem túl vonzó az F1-es csapatok számára”

Úgy tűnik, kezd fogyni a türelem Mick Schumacher irányába.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Tudtad, hogy egy fiatal magyar lány fejleszti a Mercedes F1-es autóját?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés