A Porsche amióta 911-ből épített versenyautóval indult a Dakar-ralin, azóta népszerűek a Safari átépítések. Most egy olyan jól sikerült példányt mutatunk, amivel azonnal indulnánk meghódítani az ismeretlent.

A 911-et lehet, hogy közúti sportautónak tervezte a Porsche, amivel bármikor bevehetsz egy versenypályát, és hétköznapi autónak is beválik, de mint a gyakorlat mutatja, sok minden másra is jó.

Meséltünk már arról a 911-ről, amivel kempingezni jár a gazdája, és most egy annál keményebb átépítést láttunk.

Az 1984-ben gyártott 911 Carrera gyári állapotban került a wisconsini Kelly-Moss műhelyébe, ahol

az utolsó csavarig szétszedték, a karosszériát bukókerettel erősítették meg, és vagány matt szürkére festették.

A megemelt futómű mellé 17 colos Fuchs replika kerekek és 245/65 méretű BFGoodrich terepgumik járnak, amivel legyőzhetetlennek tűnik.

A motorja 3,4 literes, hathengeres bokszer, ami 340 lóerőt teljesít, a váltója ötfokozatú kézi.

LED-esek a fényszórók, plusz lámpasor került a tetőre, de még az első lökhárítóba és a hátsó lámpák közé is. A tetőre pedig tetősátrat tettek, és ezt a 911-est nem kell félteni: a műhelyben kipróbálták, és még egy újabb Porsche versenyautót is elbírt gond nélkül.

A képek szerint sok helyre elvitték már a 911 Safarit, és egy sátorral a tetején mi is azonnal nekivágnánk vele az új tájak felfedezésének.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Áprilisi tréfának indult, a Nürburgringen rajtol a BMW M3 Touring versenyváltozata

Olcsóbb lett a mobilparkolás

560 kilométeres hatótáv és meglepően jó vezethetőség – teszten a Toyota C-HR+

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés