Nem mintha a hetvenes évek derekán bemutatott eredeti 911 Turbo ne lenne elég izgalmas, de egy angol műhelyben most a Porsche nyolcvanas évekbeli Formula–1-es motorjával alkotnak elképesztő gépet belőle.

A Porsche eredetileg a versenyautója engedélyeztetéséhez készítette el a 911 Turbo utcai változatát, de a típus annyira népszerű lett, hogy azóta is elválaszthatatlan része a kínálatnak. Az első széria háromliteres motorja 260 lóerőt tudott, és már az is soknak számított akkoriban, hát még a később megjelent 330 lóerős változat, ami öt másodperc alatt gyorsult százra.

1975-től összesen több mint 21 500 példány készült az első 911 Turbóból 1989-ig, a 964-es szériából készült modell megjelenéséig, a kupé mellett kabrió és targa karosszériával is

Most egy ennél is elképesztőbb 911 Turbo készül, amit az eredeti hathengeres bokszer helyett ugyanazzal az 1,5 literes biturbó V6-os Porsche-TAG motorral szerelnek, mint amivel a McLaren csapata versenyzett a Formula–1-ben a nyolcvanas években, és olyan pilóták arattak vele sorozatban győzelmeket, mint Alain Prost és Niki Lauda.

Az első F1-motoros 911 Turbo

A Porsche által fejlesztett, de a luxemburgi Techniques d'Avant Garde által finanszírozott motor a TAG nevet kapta, és a versenyeken 750 és 1000 lóerő között teljesített. A McLaren pedig éppen egy 911 Turbót használt a motor teszteléséhez, amit a Ruf kerekeivel szerelt fel, magasabb hátsó légterelője alatt egy pár új intercoolerrel látták el az F1-es erőforrást.

A Lanzante műhelyében nem először készül olyan 911 Turbo, amit a Porsche F1-es motorjával dobnak fel.

A cégnél ebből a célból 11 eredeti F1-es motort vásároltak a McLarentől, és most ebből használnak el újabb hármat. De persze előtte alaposan átdolgozzák a motort a Cosworth műhelyében, új dugattyúkkal, hajtókarokkal, szelepekkel látják el. Két új turbót is fejlesztettek hozzá titániumból, amivel összesen 8 kilogrammot spórolnak.

Még többet takarítanak meg azzal, hogy a karosszériaelemeket szénszálas anyagból formálják újra, ezzel a Lanzante-féle 911 Turbo csak 920 kilogrammot nyom. A teljesítménye pedig meghaladja a 625 lóerőt, a 993-as szériából származó hatfokozatú váltóval

320 km/órát is eléri a végsebessége, a karbonkerámia fékekkel pedig a megállás sem lesz gond.

Nem gondolják túl a belső teret sem, csak két Recaro kagylóülés, versenyövek és velúrral borított kormánykerék található a lecsupaszított kabinban, ezért semmi sem áll útjába a 10 ezerig forgatható F1-es motor hangjának. A Lanzante összesen három példányt épít belőle, és ezek egyikét már idén nyáron láthatjuk majd süvíteni Goodwoodban.

Ez is érdekelhet:

Így lett tökéletes sportautó a Porsche 911 Turbo

Nézd meg a 911 Turbókat 1975-től egészen mostanáig!

Igazi időkapszula ez a fekete 911 Turbo

Mintha új volna ez az 1979-es Porsche.

Ametisztlilában még kívánatosabb a Porsche 911 Turbo

Mi inkább ezt választanánk a Bad Boys feketéje helyett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában