475 kilométert mutat a szövegkiemelő filcnél is élénkebb zöld Porsche 918 Spyder órája, de ezen senki sem csodálkozik. Ezeket a szupersportautókat nem szokás használni, csak kivárni azt a pillanatot, amikor már dollárban is milliókat ér. Ezzel sem tettek másképpen.

2010 után köszöntött be a hibrid szupersportautók kora, ezek mutatták meg, hogy a villannyal támogatott belsőégésű motorral nem feltétlenül csak a Toyota Priusban lehet találkozni. Takarékoskodás helyett arra is lehet használni a konnektorról tölthető hibrid hajtást, hogy minden másnál gyorsabb legyen. A Ferrari LaFerrarival és a McLaren P1-gyel csak a Porsche 918 Spyder vette fel a versenyt.

Nyolchengeres turbómotorral és két villanymotorral a 918 Spyder 887 lóerős rendszerteljesítményt dob össze.

Két masszív kipufogócső áll ki a kabin mögötti dupla púpos rácsból, alatta egy 4,6 literes, 90 fokos hengerszögű biturbó V8-as lapul, mely önmagában több mint 600 lóerős és 540 Nm nyomatéka van. Hozzá a Porsche hétfokozatú duplakuplungos váltója csatlakozik, a hibrid szupersportautó összkerékhajtású, de a két tengely között nincs mechanikai kapcsolat. További két villanymotorja 286 lóerőt tesz hozzá a teljesítményhez.

Nem szerénykedik az 576-os sorszámú Porsche 918-as, ehhez az élénk zöld színhez kell a bátorság.

Utasterében mindenhol fekete bőr és karbon betétek vannak, a kormány középjelzője és a varrások valamint az ülések szegélye is ordítóan zöld, hogy passzoljon az autó színéhez. Az első tulajdonos kérésére a műszerfalon csak fekete cérnát használtak a varráshoz, hogy ne tükröződjön a szélvédőn. Ez azonban szinte teljesen felesleges lépés volt, hiszen nem is használta az autót.

Ez is érdekelhet:

Nincs még egy ilyen Porsche 911 Turbo

Louise Piëch hetvenedik születésnapjára kapta meg az első Porsche 911 Turbót, ennek az ötvenedik évfordulóját ünnepli ez az egyedi 911 Turbo.

Ezt tudja minden idők legizmosabb Porschéja, a Taycan Turbo GT

2,3 másodperc alatt gyorsul 100-ra a Porsche Taycan Turbo GT lassabbik változata.

Hibrid lett, de igazi Porsche a megújult 911

Kevesebb hagyomány és több technológia van a megújult Porsche 911-ben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés