Hamarosan megérkezik a Porsche Cayenne modellfrissített változata, melynek megjelenése csak visszafogottan újul meg, de az utastere hatalmasat változik majd, ezt már most megmutatták.

Műszerfalának teljes szélességében hirdeti a frissített Porsche Cayenne, hogy mekkora teret nyert a digitalizáció. A hagyományosan ötórás óracsoport helyett egy több nézetet kínáló, 12,6 colos átlójú, ívelt kialakítású digitális kijelző van a háromküllős kormány mögött, melynek nincs szüksége árnyékolóra, ezért a látvány modern és letisztult.

Egyetlen analóg műszer van a Cayenne utasterében, a klasszikus stopperóra.

Középen trónoló érintőképernyős fedélzeti rendszerének kijelzője 12,3 colos képátlójú, az opciós tételek között azonban már egy 10,9-es képernyő is felbukkant, mely az utasülés előtt kap helyet. Erről a navigációs rendszer és a szórakoztató funkciók vezérelhetőek, és esélye sincs arra, hogy elvonja a vezető figyelmét, mert különleges bevonata miatt nem látható a szomszéd ülésből. Természetesen vezeték nélkül működik az Apple CarPlay és az Android Auto, de a Spotify-hoz és az Apple Music-hoz is önálló applikációja van.

Már nem a könyöklő előtt található az automata váltó karja, hanem a műszeregység mellett kapott helyet a Taycanból ismerős irányválasztó kar. A kormány mögötti váltófülekkel azonban továbbra is elérhető a manuális mód azoknak, akik a hatalmas szabadidő-autóban is vágynak a sportos hangulatra.

Ez is érdekel:

A Porsche rendesen próbára teszi a megújult Cayenne-t

A képek alapján nem mondanánk városi terepjárónak.

Megmutatták az új Mercedes E-osztály kijelzőkkel tömött műszerfalát

Még online meetingeket is lehet majd benne tartani.

A Cayenne legsportosabb változata lett a Turbo GT

A Porsche megmutatta, mivel döntött rekordot a Nordschleifén.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve