Komoly modellfrissítésen esett át a legsportosabb szabadidő-autó, mely egyúttal a Porsche egyik legnépszerűbb modellje is. A Sanghaji Autószalonon bemutatott, frissített Porsche Cayenne részleteiben átrajzolt megjelenése hatalmas belső változásokat takar.

Korszakváltás előtt áll a Porsche, melyben a 911-es továbbra is kitart a benzinmotor mellett, de a többi modell legújabb generációja már elektromos hajtásra áll át. A Porsche Cayenne most olyan előremutató frissítést kapott, amivel bőven kívánatos marad még hosszú éveken keresztül, amikor a hat- és nyolchengeres motorokat maga mögött hagyó, következő generáció megérkezik.

Mind közül a legizgalmasabb változás a Taycanhoz hasonló, kijelzőkkel gazdagon telepakolt beltér, melyet csak új Porsche vezetési élménynek hívnak.

Annyira lényeges változás volt ez a Cayenne esetében, hogy a műszerfalat még az autó leleplezése előtt mutatta be a vállalat. Az eddigi hagyományosnak tekinthető elrendezés helyett már a háromküllős kormány mögötti óracsoport is teljes mértékben digitális, a központi érintőképernyő mellett pedig az utas előtt is van egy önálló szórakoztatórendszer.

Balról jobbra haladva a műszercsoport 12,6 colos, a középső érintőkijelző 12,3 col átmérőjű, az utas képernyője pedig 10,9 colos. Utóbbi menet közben is használható, mert bevonata miatt a vezető szemszögéből nem látható. Váltókar irányválasztó karral lehet utat mutatni a Cayenne nyolcfokozatú automata váltójának, de a manuális módhoz, az igazán sportos vezetéshez továbbra is rendelkezésre állnak a kormányon lévő fülek, valamint az analóg stopper.

Tisztább levegőjű az utastér az új szűrőrendszerrel, mely képes arra, hogy a navigációs adatok alapján alagút előtt automatikusan átváltson belső keringetésre. A beépített szenzor figyeli a beérkező levegő minőségét és szükség esetén a finom porszűrőhöz tereli, de az ionizátorral képes több baktériumot és szennyező anyagot eltávolítani a levegőből, mely allergiások számára biztosít kellemesebb környezetet.

Nagyon finoman nyúltak hozzá a formatervezők a Cayenne-hez, így csak a részletek változtak a megjelenésén.

Átrajzolták a lökhárítókat, melyek hatalmas légbeömlői hangsúlyosabbak lettek, a fényszórók pedig megtartották a négy részből álló menetfényt, viszont sokkal okosabbak. A LED Matrix egységek lámpánként 32 ezer pixellel akár 600 méterre világítanak el a szembejövő vakítása nélkül. Háromdimenziós hátsó lámpája magába foglalja a Porsche feliratot, alatta pedig a típusjelzés díszeleg, a rendszámot pedig a csomagtérajtó alá költöztették, így letisztultabb lett a Cayenne formája.

Egyre népszerűbb a Cayenne kupés tetővonalú változata, de továbbra is elérhető a hagyományos, szabadidő-autó formában is. A versenypályán is élvezettel vezethető Turbo GT csúcsmodell azonban kizárólag a Cayenne Coupéból készül és a modellfrissítés után már nem kapható Európában.

Csúcsmodell helyett 90 kilométeres hatótávú hibridek hódítanak az öreg kontinensen.

Nincs 650 lóerős és 3,3 másodperc alatt 100-ra gyorsuló, üvöltő Cayenne Turbo GT, cserébe műszakilag is átdolgozták a 470 lóerős rendszerteljesítményű Cayenne E-Hybrid és a később érkező Cayenne Turbo S E-Hybrid modelleket. A 25,9 kWh akkumulátorral már egy feltöltéssel akár 90 kilométert is képes megtenni.

Kirakják a Cayenne S-ből az Audi RS 5 Sportbackben is kipróbált 2,9 literes, V6-os biturbó motort, helyére azonban a GTS és Turbo modellekből ismerős nyolchengeres érkezik, így a 440 lóerős teljesítmény 474 lóerőre nő, a nyomatéka pedig 600 Nm. Az új Cayenne S már 4,7 másodperc alatt gyorsul 100-ra és 273 km/óra a végsebessége. Egyszerűsödik a kínálat, a továbbiakban a Cayenne Turbo helyét a sportosabb hangulatú Cayenne GTS veszi majd át, aztán várhatóan 2025-ben elköszön a típus a belsőégésű motoroktól.

Ez is érdekelhet:

Gondoltad volna, hogy már húsz éve hasít a Porsche Cayenne?

Szibériát és a Nordschleifét is meghódította a Porsche első SUV-je.

A Cayenne legsportosabb változata lett a Turbo GT

A Porsche megmutatta, mivel döntött rekordot a Nordschleifén.

A Porsche rendesen próbára teszi a megújult Cayenne-t

A képek alapján nem mondanánk városi terepjárónak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában