A Porsche nemrég újította meg a Taycant, és ennek kihangsúlyozására egy újabb Guinness-rekordot döntött vele, ezúttal a leghosszabb megszakítás nélküli driftelés rekordját, amit elektromos autóval valaha véghez vittek a jégen.

Sok képtelen dolgot olvashatsz a Guinness rekordok könyvében, de a Porschénál ezúttal egy olyan mutatványt vittek véghez, ami elég jó szórakozásnak tűnt. Jens Richter tesztpilóta ugyanis több mint 17 kilométeren keresztül driftelt megállás nélkül a Porsche lappföldi vezetéstechnikai központjának jeges pályáján a megújult, 700 lóerős Porsche Taycan GTS-sel.

59 méter átmérőjű körpályát alkottak a rekordkísérlethez, amit első próbálkozásra 11 kilométer megtétele után félbe kellett szakítani, mert a jég jobban kopott a kelleténél. A második próbálkozásra kisebb szögekkel ellátott abroncsoka váltottak, és kihasználták, hogy éjszaka a hőmérséklet is lecsökkent az északi sarkkörtől 150 kilométerre északra található pályán.

Jens Richter a teljesen gyári, összkerékhajtású Taycan GTS-sel, a kereskedelmi forgalomban is kapható Michelin szöges abroncsokon 132 kört tett meg keresztben autózva, ezzel egészen pontosan 17,503 kilométeren keresztül driftelt megállás nélkül. Az elektromos autók közt jégen ez új rekordnak számít, felülmúlva a korábbi 14,8 kilométeres eredményt.

Porschés Guinness-rekordok

Nem ez a Porsche első driftelős Guinness-rekordja, hiszen 2020-ban 210 kört drifteltek egy Taycannal a Hockenheimring vezetéstechnikai pályáján, összesen 42,171 kilométert megtéve. 2023-ban egy Taycan Cross Turismóval a tibeti hegyekben az elektromos autóval megtett legnagyobb szintkülönbséggel 5573 métert emelkedtek, 2021-ben pedig 165 km/órára gyorsultak egy New Orleans-i kiállítócsarnokban, a fedett pályán elért legnagyobb sebesség rekordját megdöntve.

Ez is érdekelhet:

700 lóerős arany középút a Porsche Taycan GTS

Mindig van erősebb, gyorsabb és takarékosabb is, de az is igaz, hogy mindig a GTS a legjobb.

Öt kilométert emelkedtek a Porsche elektromos autójával

A legnagyobb szintkülönbség Guinness-rekordja, amit elektromos autóval küzdöttek le.

Fedettpályás sebességrekordot döntött a Porsche Taycan

Mit gondolsz, mennyivel lehet menni egy épületen belül?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve