2024 elején mutatják be és hamarosan megfizethető elektromos autóként tér vissza a Renault 5-ös.

Michel Boué szabadidejében látott neki a Renault 5-ös tervezésének, melyet aztán megneszelt és lelkesen fogadott a vezetőség. Miután részletesen kidolgozták a modellt, 1971 decemberében közölték róla az első képeket, a következő évben pedig megkezdődött a gyártása. Tizennégy év alatt Franciaország legnépszerűbb autója lett és több mint 5,5 millió darabot gyártottak belőle. Az új kor elektromos Renault 5-ösét pedig a 2024 februári Genfi Autószalonon mutatják be.

3,92 méternyi tömény retrofuturizmus lesz a közel 30 év után visszatérő Renault 5-ös.

Ez lesz a Renault első modellje, mely az újonnan fejlesztett AmpR Small platformra épül, melyben a vezetési élményt fokozza a szokványos csatolt lengőkaros felfüggesztést leváltó multilink hátsó futómű. A Renault 5-ösben a Mobilize-zal közösen fejlesztett V2G technológia is megjelenik, amivel akár egy külső hálózatot is elláthat árammal az autó. Kétféle akkumulátorral szerelik majd az 5-öst, melyek közül a szerényebb változat 40 kWh-s, az 52 kWh-sal pedig akár több mint 400 kilométert is elmegy egy feltöltéssel.

Trapéz alakú fényszórói és függőlegesen álló hátsó lámpái egyértelműen emlékeztetnek a klasszikus R5-re, de a gépháztető aszimmetrikus betétje és a kiszélesedő vállvonal is szépen idézi meg a legendás R5 Turbót. Amíg a Twingo a 20 ezer eurós ársávban hódít majd, addig az 5-öst 25 ezer euróért kínálja majd a Renault.

Ez is érdekelhet:

Kicsi, olcsó és végtelenül aranyos lesz az elektromos Renault Twingo

Megfizethető és valóban környezetbarát elektromos kisautó lesz a Renault Twingo.

Praktikus villanyautóként tér vissza a Renault Scenic

Két év szünet után újjászületik a Renault Scenic: sokoldalú családi autó énjét megőrizve elektromos hajtással jön 2024-től.

Minél többet látunk az új Renault 5-ből, annál jobban tetszik

A furcsa maszkolás alatt már a Renault elektromos kisautójának gyártásba kerülő változata van.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve