1993-ban már megmutatta a világnak a Twingo, hogy egy egészen kis autó is lehet hatalmas sztár, a Renault pedig harminc évvel később újra nagy dobásra készül vele, megfizethető elektromos autóként tér vissza, rengeteg stílussal.

2023-ban lettek harminc évesek az első Renault Twingók, tehát most értek veteránná ezek a tündéri kisautók, amik egyszerre tudtak városi apróságok lenni és családi autók. Megfizethető és stílusos, színes és vidám, végtelenül apró és közben elképesztően tágas kisautók ezek, amik könnyebbé tették a szürke hétköznapokat. Éppen ilyenre van szükség az értelmetlenül erős, túlzottan nagy és drága villanyautók korában is, ezért a Twingo az eredeti értékeit őrzi meg.

Kedvesen kerek lámpája, kör alakú kilincse és egy csipetnyi 90-es évek van a Renault Twingo Legend tanulmányautóban.

Harmonikaszerűen hátranyíló vászonteteje nincs ugyan, az utastérbe pedig három helyett öt ajtón át lehet embereket és csomagokat pakolni, de a dizájn csodálatosan idézi meg az első generációt, és egy kis részlet erejéig a másodikat is. Biztosan nagyobb lett, de a Renault állítása szerint a karosszériája így is 20 százalékkal foglal el kevesebb helyet a világból, mint egy átlagos európai autó.

Technikai részleteket nem árultak el az elektromos Twingóról, de a Renault ígérete szerint egy átlagos belsőégésű autónál 75 százalékkal alacsonyabb a szénlábnyoma, továbbá 10 kWh/100 km alatti az átlagfogyasztása, ami valóban kiemelkedő. 2026-ra készül el a szériagyártású változat, melyet 20 ezer euró körüli áron lehet majd megkaparintani.

Ez is érdekelhet:

Örökifjú vidámság – a Renault Twingo-sztori

Gondoltad volna, hogy a zseniális Twingo már harmincéves?

Bármikor kész egy jó autózásra ez a sárga Renault Twingo

Vannak még olcsó Twingók is, de ez nem olyan.

Műalkotás lett az elektromos hajtásúvá alakított Renault Twingóból

A Renault egy formatervező kezébe adta az ős-Twingót, ez lett belőle.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
17% Naná, és nagyon keményen.
34% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés