Nemrég úgy tűnt, hogy a jelenlegi generációval véget ér az Espace pályafutása, de a Renault végül megtartja a nevet, csak egy egészen más autón. Még az idén bemutatkozhat az új Espace, ami az Austral nagytestvére lesz.

Csaknem negyven év és öt generáció után idén véget ér az Espace pályafutása, legalábbis ahogyan mi ismerjük. A típus az európai egyterűk őse volt, a prototípusát a Matra eredetileg a Chrysler számára fejlesztette, majd a Renault csapott le az ötletre, és 1984-ben bemutatta a kiváló térkihasználású buszlimuzint a nappaliszobák hangulatát idéző, otthonos utastérrel.

Az Espace második szériája 1991-ben jött ki, és már teljesen illeszkedett a Renault dizájnjába, a harmadik generáció 1996-tól a futurisztikus műszerfalával keltette fel a figyelmet, ebből Grand Espace néven nyújtott változat is készült. A 2002-ben kijött negyedik generációt már nem a Matra, hanem a Renault fejlesztette és gyártotta.

A Renault már korábban szakított volna az egyterűk formavilágával, ezért az Espace ötödik generációja, amit 2014-ben a párizsi autószalonon mutattak be, crossover stílusú lett, de még mindig a gyártó egyik legtágasabb utazóautójának számított.

A pályafutása idén ér véget, de az Espace neve nem tűnik el teljesen, csak egy másik modellre kerül át.
Idén azzal folytatódik az Espace átalakulása, hogy crossoverből igazi szabadidő-autóvá válik a típus.

Az újdonság tulajdonképpen a Kadjar utódjaként bevezetett Austral hosszabb, tágasabb változata lesz, ezzel pedig a Koleos helyét is átveheti a kínálatban. Az elődjéhez hasonlóan az új Espace is rendelhető lesz hétüléses változatban, némi vigaszként az egyterűt keresőknek.

A részletekről egyelőre csak annyit árultak el, hogy az új Espace hossza 4,73 méter lesz,

14 centivel rövidebb a kifutó crossover modellnél, de 22 centivel hosszabb az Australnál. A lemezek alatt hibrid hajtásláncokra számíthatunk, az 1,2 literes, háromhengeres benzinmotor és az elektromotor kombinált teljesítménye 160 és 200 lóerő lehet.

Fent az új Megane E-Tech Electric, ami már kapható, lent a Scenic Vision, amiből a jól ismert kompakt egyterű utódja lehet

Nem az Espace az egyetlen, aminek a nevét újra fogja hasznosítani a Renault. A francia márka nemrég vezette be a Megane új generációját, ami egy kompakt méretű, tisztán elektromos hajtású crossover lett, és prototípusként már megismerhettük a Scenic utódját, ami az Espace-hoz hasonlóan szabadidő-autó lesz, akár üzemanyagcellás hajtással is.

Ez is érdekelhet:

Már az egyterűk őse, a Renault Espace is veterán lett

Nemcsak sportautók, kabriók és a múlt luxuslimuzinjai lehetnek veteránok, hanem az első európai egyterű is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés