Mondjuk az ausztrál sincs itt túl sok éve.

Daniel Ricciardót nagyon sok kis balesetnek a része volt az Amerikai Nagydíjon, és egyikről sem gondolja, hogy ő volt a hibás. Szerinte a túlságosan is lelkes újoncok nem tudják, hogy hol a helyük.

Ricciardo még a futamot is vezette egy ideig, csatázott a Mercedesekkel, annak ellenére, hogy nedves volt néhol a pálya. Amikor a slick gumikra váltott, akkor már nem volt akkora a tempója, és kicsit visszaesett. Visszaesését Nico Hülkenberg és Carlos Sainz is elősegítette, mert mindketten ütköztek az ausztrál vigyorgógéppel.

„Nem éreztem úgy, hogy akármelyik ütközés is az én hibám lett volna, és saját magam miatt estem volna vissza ennyire. Nem akarom őket támadni, de ezek a kis fiatalok túlságosan felbuzdultak. Fékezni se tudnak normálisan. Szerintem sokkal intelligensebben kéne versenyezniük.”

„Egyébként nagyon jól éreztem magam a versenyen. Nagyon jól ment az elején, jókat csatáztunk. Felemelő érzés volt látni, hogy a Mercik nem tudnak eltűnni.”

„Száraz körülmények között voltak problémáink, főleg a safety caros újraindítások után.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
14% Nem, tök jó, hogy van.
62% Azonnal, értelmetlennek tartom.
24% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés