Mégis hogyan lehet visszafogott a fényűzés egy olyan luxusautóban, mint ez a pazar Rolls-Royce? Hát úgy, hogy nem viszi túlzásba a pompát, hanem ízlésesen tálalja, ráadásul minden részlete azt szolgálja, hogy nagyon jól érezd magad benne út közben. Kipróbáltuk a megújult Ghostot.
Miután a Rolls-Royce új fejezetet kezdett a ma ismert Phantommal, hamarosan kiderült, hogy a vevőknek szüksége van egy kisebb modellre, ez lett a 2009-ben bemutatott Ghost. Sokat elmond róla, hogy a márka 1906 óta íródó történetének legsikeresebb modellje lett, és 2020-ban érkezett meg az új generációja, ami szinte csak a Spirit of Ecstasy szobrocskát és az ajtóból előhúzható esernyőt tartotta meg az elődjétől, minden más részlete új fejlesztés. Most pedig itt a megújult kiadása, ami éppen csak annyira változott, hogy egyszerűen még jobb luxusautónak érezhesd.
Imelda bemutatja a megújult Ghostot egy percben ebben a videóban, ha pedig ennél is többre vagy kíváncsi, olvasd végig a cikket!
Minimalista stílusban
Amikor azt mondjuk, hogy kisebbik Rolls-Royce, akkor nem biztos, hogy erre a hatalmas limuzinra gondoltál. Persze beláthatod, hogy ennél kisebb méretben nem tudna kibontakozni az a luxus, amit a márka kínál, ezért a Ghost is 5,5 méter hosszú és 3,3 méteres a tengelytávja, és kapható belőle nyújtott kivitel, aminek a méretei pár centi híján megközelítik a Phantomot. Mégis van értelme mellette a kínálatban tartani, mert a Ghost jóval kecsesebb formájú, nem tűnik olyan monumentálisnak, mint a nagyobb testvére.
Szerintünk egészen tökéletesre csiszolták a Ghost dizájnját a legutóbbi modellváltással,
az egyszerűbb vonalakkal és sima felületekkel megrajzolva az elődjénél jóval letisztultabb lett a minimalista stílusú limuzin. Nincsenek rajta sallangok, és azért is tűnik annyira jólfésültnek, mert még a jellegzetes hűtőmaszkja is egészen belesimul a karosszériába. A Spirit of Ecstasy szobrocska ezért nem a maszk tetejéről, hanem a motorházfedélből emelkedik ki, ahonnan az ajtók bezárásával vagy a menüből gombnyomásra rejthető el.
Mégis van egy pár részlet, ami elárulja, hogy a legújabb Ghostot látod magad előtt. A fényszórói kevésbé szögletesek, amivel barátságosabb lett az arca, az átlátszó burájú hátsó lámpák pedig a Spectre mintájára hosszanti betéteket kaptak. A hűtőmaszkja már eddig is megvilágítható volt, de éppen csak annyira dereng sejtelmesen, hogy a fénye éjszaka se legyen tolakodó. A karibi szigetről elnevezett, az óceán kékjét idéző Mustique fényezése a 22 colos, polírozott kerekekkel tökéletesen ízléses kombináció – elég fiatalos, de nem túl tolakodó.
Bőr helyett bambusz
Hagyományosan középre rendezték a polírozott rozsdamentes acél kilincseket, amiket megragadva meglepően könnyen tárulnak fel a hatalmas ajtók, azok ugyanis a Phantom mintájára motorosan mozgatottak. A külső kilincsen lévő gomb érintésére, vagy miután beültünk, az ülések közé tett kapcsolókkal lehet automatikusan becsukni az ajtókat, hogy ne kelljen értük nyújtózkodni. Ha magunkra zárjuk a Ghostot, megdöbbentően elcsendesedik az utastér, ami az autóba épített 100 kilogramm zajszigetelés érdeme is.
Miután a külvilágot szinte kizártuk, ideje elidőzni a finom részleteken a Ghost belső terében,
ami még ebben a megújult változatban is olyan érzést kelt, mintha minden eddigi Rolls-Royce-ban ezt láttuk volna. Pedig vannak benne újdonságok, mint a hagyományos számlapokat vetítő, de digitális műszeregység, vagy a középső képernyő megújult, csempés menüje, amivel teljesen naprakésznek érezni a Ghostot. Persze vannak tradicionális részletei is, amiből nem enged a Rolls-Royce, például a hőfokállítás nélküli klíma, vagy a fordulatszám helyett a rendelkezésre álló erőtartalék jelzése.
Klasszikus időmérő órája alatt a műszerfalra is kapott egy Spirit of Ecstasy szobrocskát, és nem maradt ki a csillagos égboltot idéző tetőkárpit sem. Ami még szimpatikusabb, az a hagyományos nappabőr helyett választott Duality Twill, egy bambuszból készült szövetkárpit, amibe kétmillió öltéssel varrtak bámulatosan részletes mintát a kézműves mesterek. Nem olyan puha tapintású, mint vártuk, de vélhetően kiállja az idő próbáját,
egy Rolls-Royce-t ugyanis az örökkévalóságnak terveznek, és a valaha készült Rollsok jelentős részét még mindig használják.
Hátrafelé nyíló hátsó ajtóin egyszerűbb a beszállás, és ahogyan számítottunk rá, még a rövidebb Ghostban is bőséges a térkínálat. A tesztelt modell még nem a csúcs, mert itt szükség esetén egy harmadik utasnak is helyet lehet adni, de a két szélső fotel támlája dönthető, középen pedig a kartámasz mögött pezsgőhűtő van, ami jó sommelier módjára az ital típusához igazítja a hőmérsékletét. Az igazi luxus mégsem ez, hanem az a nyugalom, amivel a kisebbik Rolls-Royce pihentet, miközben a sofőr vezet, te pedig a gyapjúszőnyegbe süllyeszted a lábad.
A lebegés élménye
Persze ez a Rolls-Royce nem csak sofőrös autóként használható, a vevők jelentős része saját maga is szereti vezetni a Ghostját, és miután autóztunk vele egy napot a Dunakanyarban, teljesen megértjük őket. A műszaki tartalom ezúttal nem változott, 6,75 literes, duplaturbós V12-es motorja továbbra is 571 lóerős, de nem is volt szükség változtatásra. Sokat elmond a motor erejéről, hogy az alapjáratnál már hatszázzal nagyobb fordulaton leadja maximális 850 Nm nyomatékát, ami alátámasztja a márka régi híres mondását: a teljesítménye mindig elegendő.
Kézre esik a jobb oldali bajuszkapcsoló helyén az irányváltó, és D-be téve elképzelhetetlenül finoman kezd siklani a Ghost. A váltója nyolcfokozatú, de ez keveseket érdekel, mert kapcsolgatni egyébként sincs lehetőségünk, míg maga az autó a navigációtól érkező adatokat is felhasználja a megfelelő fokozat kiválasztásához. A tapadása pedig sosem lehet kérdés, hiszen a Ghost mind a négy kereke hajtott,
kanyarokban olyan méltósággal fordul, ahogyan csak a klasszikus, hátsókerék-hajtásúra tervezett limuzinok tudnak.
Nem állíthatjuk a légrugózást sem, helyettünk egy kamerás rendszer figyeli az utat, hogy a pillanat töredéke alatt hangolja át a csillapítást,
ennek eredménye a híres repülőszőnyeg-érzés, mintha valósággal az út felett lebegnénk vele.
V12-ese nemcsak lenyűgözően selymes járású, de bámulatosan csendes is, ami autórajongóként eleinte csalódást jelenthet, de hamarosan rájövünk, hogy valójában ez a hosszútávú kényelem titka. Nem véletlen, hogy annyira illik az elektromos hajtás a márka kétajtós túrakocsijához, a Spectre-hez.
Milyen vezetni a megújult Rolls-Royce Ghostot? Miután ráéreztél a méreteire, ami meglepően gyorsan megy, légiesen könnyű kormányával pontosan terelheted, és a városi manőverezés sem jelent majd gondot. A legnagyobb élmény mégis az országutat szelni vele, ahol szinte pihentető a vezetése, a tizenkét hengeres motor pedig könnyedén mozgatja a 2,5 tonnás luxusautót. A Dunakanyarba tett kirándulásunk során 17,5 litert fogyasztott százon, ami a vevőknek inkább azért érdekes, hogy milyen gyakran kell megállniuk tankolni.
Összegzés
Nem sokat változott a Ghost, de nem is volt rá szüksége, inkább tovább tökéletesítették, hogy még jobb luxusautó legyen. A Rolls-Royce-nál a csúcsot persze továbbra is a Phantom jelenti, mégis van miért a Ghostot választani, hiszen a fiatalosabb, közvetlenebb stílusa és könnyedebb vezethetősége mellett tulajdonképpen ugyanazt a kényelmet és luxust nyújtja, mint amiért a nagyobb testvérére vágyni lehet. A Rolls-Royce nem való mindenkinek, tudni kell viselni, mint egy jól szabott ruhát, de ha ez megy neked, akkor a Ghost az a luxusautó, amire titkon mindig is vágytál.
Ez is érdekelhet:
- fantasztikusan néz ki
- stílusosan árasztja a luxust
- elképesztően kényelmes
- mesés utazni benne
- különleges élmény vezetni
- tele van érdekes megoldásokkal
- az örökkévalóságnak készült
- nem vagyok elég gazdag hozzá





















