Talán még nem láttad sárga fényszóróval az E30 szériás BMW M3-at, pedig az M betű legendáját elindító típus ezzel is elképesztően jól néz ki, főleg metálfekete színben. A képen látható példány ráadásul alig futott.

A franciák sok mindent másként csinálnak, és remek példa erre a sárga fényszóró, ami a huszadik század második felében meghatározta a francia autókat. A története a második világháborúra vezethető vissza, akkor rendelték el, hogy a francia járműveket sárga fényszóróval szereljék fel, így sötétben is könnyen meg tudják különböztetni az ellenséges járművektől.

A szokás aztán megmaradt, később úgy tartották, hogy a sárga fényben jobb a szem érzékelése, és kevésbé vakítja a szembejövőt ezért a franciáknál egészen a kilencvenes évek elejéig sárga izzójú vagy burájú fényszóróval szerelték az autókat. Csak 1992-ben kellett lemondaniuk róla, amikor az Európai Unió egységes szabályai szerint fehérre váltottak.

Onnantól csak a korábban forgalomba helyezett autók maradhattak sárga fényszórósak, mint ez a csodálatos BMW is.

1988. október 31-én helyeztek forgalomba, hamarosan tehát 30 éves lesz, de ez meg sem látszik rajta, a metálfekete sportmodell kiváló állapotban van: mind a három tulajdonosa megkímélte, még csak 120 ezer kilométert futott. A 220 lóerős M3-nak nemrég felújították a váltóját, most pedig 62 900 euróért, mintegy 20 millió forintért keresnek neki új tulajdonost.

Ez is érdekelhet:

30 éve jött ki az első nyitott tetős M-es BMW

Elmeséljük a történetét, és a többi generációról is mutatunk galériát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
17% Nem, tök jó, hogy van.
58% Azonnal, értelmetlennek tartom.
25% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés