Megérkezett a 2025-ös Sauber.

A Formula–1 történetében először fordul elő, hogy összes csapat – jelen esetben mind a tíz – egyszerre és egy helyszínen (a londoni O2 Arénában) mutatja be az idei szezonra tervezett autóját, vagyis csak annak festését.

Mutatjuk, hogy néz ki a Stake / Kick / Sauber 2025-ös versenygépe, a C45:

A nagyobb felbontásért kattints a képekre!

Az autó színvilága nem változott tavalyhoz képest, maradt a zöld-fekete kombináció, ugyanakkor az autó eleje most szinte teljesen zöld, míg a hátulja dominánsan fekete.

Idénre megváltozott az istálló pilótafelállása, a csapat ugyanis nem hosszabbított egyik pilótájával sem, azaz Valtteri Bottas és Csou Kuan-jü is távozott és nemcsak a Saubertől, de félig-meddig az F1-től is. A csapat tehát egy teljesen új párossal vág neki a szezonnak: a Haastól távozó, rutinos Nico Hülkenberg mellett az F2 tavalyi bajnokát,  Gabriel Bortoletót láthatjuk majd versenyezni.

(Fotó: Stake F1 Team KICK Sauber)

Ez is érdekelhet:

A McLaren lényegében megfenyegette Lando Norrist és Oscar Piastrit

Kemény üzenetet küldött a McLaren-csapatfőnök a pilótáinak.

Szokatlan szponzori megállapodást kötött az Aston Martin

Eddig ilyen még nem volt a Formula–1 történetében.

Nagy bajban van a Red Bull és Max Verstappen?

A Red Bull és a Ford évek óta dolgozik közösen az új motoron, de egyre több pletyka kering arról, hogy az erőforrás nem elég versenyképes.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Amikor az Alfa Romeónál egy kicsit túltolják a Giuliát

Ilyen volt a csúcsforgalom New Yorkban, 1945-ben

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés