Már a küszöbön van a Kodiaq második generációjának premierje, és ahogyan lenni szokott, a Škoda az álcázott autóról készült fotók társaságában szinte minden műszaki részletet elárult a legnagyobb szabadidő-autójáról.

2016-ban jelent meg az alaszkai barnamedvéről elnevezett Kodiaq, mint a Škoda legnagyobb szabadidő-terepjárója, és azóta is ez számít a cseh márka kínálatában a legnagyobb SUV-nek. Mostanra jött el az idő a modellváltásra, és bár az újdonság premierjére egy kicsit még várnunk kell, a Škoda egész sok információt elárult előre a sokak által várt autóról.

Az új Kodiaq, ha lehet, még nagyobb lesz, a hossza ugyanis hat centivel 4,76 méteresre növekszik, a 2,79 méteres tengelytávja azonban változatlan marad, ami nem véletlen, hiszen ugyanarra az alapra épül, mint az elődje. A formája, amennyire ki lehet venni az álcázott autóról készült képeken, szintén a jelenlegi Kodiaq evolúciójának számít majd.

Az Octaviával és a Superbbel ellentétben a Kodiaq eddig még nem készült plug-in hibrid változatban, de az új generáció rögtön a legújabb változatát kapja.

A benzinmotorja már 1,5 literes, a kombinált teljesítménye 204 lóerő, és ennél is érdekesebb, hogy a 25,7 kilowattórás akkumulátorával 100 kilométert is mehet elektromosan, tölteni pedig akár 50 kilowattal is lehet.

Lesz még két benzines és két dízelmotor is a kínálatban, 150 és 204 lóerő közötti teljesítménnyel, a belépőmodellnél is mild hibrid rendszerrel, és természetesen összkerékhajtású változat is készül majd az új Kodiaqból.

Manuális váltós modell többé nem lesz, ami a műszerfal elrendezését is megváltoztatja.

A Kodiaqban nem lesz hagyományos értelemben vett váltókar, a DSG irányváltója a kormányoszlopra kerül, ami praktikus helyet szabadít fel a középkonzolon. Széria lesz a 10,25 colos műszeregység, középre pedig 12,9 colos érintőképernyő kerül, és a Škoda vásárlói nagyra értékelhetik, hogy érintőgombok helyett találnak még hagyományos kapcsolókat.

A méretnövekedés a térkínálatra is hatással lesz, a hétülésesként is rendelhető új Kodiaqban a csomagtartó öt ülés esetén 75 literrel 910 literesre bővül, és még a harmadik üléssor fejterét is növelni tudták. Nem maradnak el a praktikus megoldások sem, mint az egyszerre két telefont befogadó vezeték nélküli töltő, ami hűtött is egyben. Az új Kodiaq premierjét idén októberben tartják, az első példányok 2024 elején érkezhetnek meg a kereskedésekbe.

Ez is érdekelhet:

Sarki fény alá vitte a Kodiaq és a Superb utódját a Škoda

Bemutatója előtt a sarkkörnél tesztelték a cseh márka két legnagyobb modelljét.

Hamarosan bemutatják az új Škoda Superbet

Ősszel érkezik a Škoda csúcsmodellje.

Szobrokkal mutatta meg a jövő autóit a Škoda

Megnézhettük, mire számíthatunk a Skodától a következő három évben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában