Ősszel egyszerre két modelljét is új generációval váltja le a Škoda. A bemutatója előtt az északi sarkkörnél tesztelték a Kodiaq és a Superb utódját, mutatott is róluk egy pár látványos képet a cseh gyártó.

Lendületben van a Škoda: nemrég egyenesen hat új modell előzetesét villantották meg nekünk. Ezek előtt még az idén megújul a kompakt méretű Rapid és Kamiq, és az ősszel számíthatunk a Kodiaq és a Superb új generációjának megjelenésére. Nem véletlenül párban mutatkoznak be, hiszen azonos alapokra épülnek, és műszaki téren nagyon sok közös lesz bennük.

Az eddig látott előzetesek szerint nem változtat a recepten a Škoda, a Kodiaq és a Superb utódja is rendkívül tágas és praktikus autó lesz.

A Superb immár negyedik generációja a méretével szinte kilóg a középkategóriából, és ezúttal is készül belőle ötajtós limuzin és kombi, míg a Kodiaq második szériája az elődjénél is nagyobb lehet egy kicsit.

A Superb eddig is kapható volt plug-in hibrid hajtáslánccal, a Kodiaq azonban most először lesz elérhető konnektorról tölthető hibridként.

A bemutatójuk előtti teszteken ezt a rendszert is próbára tette a Škoda az északi sarkkörnél, ahol akár mínusz 30 Celsius-fok is lehet a hőmérséklet, az autóknak itt is gond nélkül kell működniük.

Dizájn terén nem kell forradalomra számítanunk, a Kodiaq és a Superb formája is az előző generáció evolúciójával születik. Az álcázott képekről az is kiderül, hogy a medvéről elnevezett szabadidő-terepjárót az Enyaq iV mintájára kicsit lágyabb formájúra szabják, míg a Superb eddig is mutatós formáját még tökéletesebbre alakítják a Škoda dizájnerei.

Ez is érdekelhet:

Szobrokkal mutatta meg a jövő autóit a Škoda

Megnézhettük, mire számíthatunk a Skodától a következő három évben.

Hamarosan bemutatják az új Škoda Superbet

Ősszel érkezik a Škoda csúcsmodellje.

Ez a kombi veheti át a Škoda Octavia helyét

Megnéztük a Škoda következő nagy dobásának tervét, és beszélgettünk a dizájnerével is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve