Új fogyasztási rekordot állítottak fel, ezúttal nem elektromos autóval, hanem egy klasszikus dízel Škoda Superbbel, ami egy tankkal járta meg Lengyelországból a párizsi Disneylandet. A lengyel ralibajnok Miko Marczyk alaposan rákészült a rekorddöntésre, és most elárulja a titkát.

Miko Marczyk lengyel raliversenyző kétszeres lengyel bajnok, és idén megnyerte a rali Európa-bajnokságot is. Rengeteget vezet, egy évben 120 ezer kilométert megy egy dízel Škoda Octaviával, és ekkor fogalmazódott meg benne, hogy a motorsport-eredményei mellé a takarékos vezetés terén is letenné a névjegyét. Amikor megjelent a Superb új generációja, Miko számára tökéletes autónak tűnt a hatékonysági rekorddöntéshez.

Sikerült megdöntenie az egy tankkal megtett legnagyobb távolság világrekordját, amikor 2831 kilométert ment egy dízel Škoda Superbbel,

ez pedig egészen hihetetlen, 2,61 literes fogyasztást jelent száz kilométeren. Az eredmény sokkal jobb, mint a Superb gyári 4,8 literes fogyasztási értéke, de Miko szerint egy hétköznapi vezetőnek sem lehetetlen, hogy kevesebbet fogyasszon a dízel Škodával, mint a gyári érték, és ehhez adott is néhány tippet.

A rekorder ralibajnok öt tanácsa a takarékos vezetéshez:

  • állítsd be a pontos gumiabroncs-nyomást
  • vezess mindig kipihenten
  • legyél előrelátó a forgalomban, fékezz minél kevesebbet
  • simán és fokozatosan gyorsíts, Eco módban
  • ha csak lehet, ideális szélviszonyok közt autózz

Miko szerint a legfontosabb, hogy mindig a gyári abroncsnyomáson autózzunk, ami sokat jelenthet a fogyasztás szempontjából. Az előrelátó vezetés is elengedhetetlen, mindig figyeljünk előre a forgalomban, óvatosan gyorsítsunk és lehetőleg minél kevesebbet fékezzünk, gázelvétellel lassítva az autót ugyanis nem vesztegetjük el a mozgási energiát. Mindehhez pedig fontos, hogy kipihenten üljünk a volán mögé, hogy végig tudjunk fókuszálni.

A rekorddöntéshez a Škoda Superb legtakarékosabb változatát választotta, a 2,0 literes, 150 lóerős TDI-motorral,

DSG váltóval és az alapfelszereltséghez adott 16 colos kerekekkel. Miko előtte alaposan megismerte az autót, 20 ezer kilométert autózott vele, és a tapasztalatai alapján egyetlen módosítást eszközölt csak, a széria futóművet a Sportline változatéra cserélte, amivel 15 milliméterrel lejjebb került az autó, ez is javította a légellenállását.

Sejtheted, hogy egy ennyire kedvező fogyasztáshoz a normálistól eltérő vezetési stílus és rengeteg előkészület szükséges. Miko az út nagy részében 80 km/órával autózott, amikor a leghatékonyabban dolgozik a motor, és volt egy segítője is, aki pár kilométerrel előtte haladt, előre jelezve neki az esetleges torlódásokat, de még az emelkedőket és lejtőket is. Az egyik 200 kilométeres szakaszon hátszéllel autózott, amikor 2,2 litert fogyasztott az autó.

A cél a 3000 kilométer

Mikónak ezzel sikerült egy tankkal eljutnia Lengyelországból a párizsi Disneylandbe és vissza, és mint mondja, maradtak még lehetőségek az autóban, ezért a célja legközelebb a 3000 kilométeres eredmény elérése egy tankkal. Közben elektromos autók hatékonyságával is kísérletezik, nemrég egy Škoda Enyaqot vezetett 730 kilométeren át egy töltéssel Zakopanéból a Balti-tengerig, ami 11 kilowattórás fogyasztásnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Laurin és Klement ma ezzel utazna – Škoda Superb Combi L&K-teszt

2024-ben már egy középkategóriás, dízelmotoros kombi puszta létét is értékelnünk kell. A Škoda Superb csúcsfelszereltségű változata nem csak ezért szerethető.

Kipróbáltuk az új BYD-t, aminek 1125 kilométer a hatótávja

Utánajártunk, hogy mennyi igaz a plug-in hibrid Seal U hatótávjából.

Több mint 1000 kilométert ment egy feltöltéssel a Mercedes szexi villanyautója

Rijádtól az arab sivatagon át Dubajig ment az aerodinamikus Vision EQXX.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

A Red Bull még el is gáncsolhatja a már háttérbe szorított Cunodát

Range extenderes és tisztán elektromos is lehet a Leapmotor B10

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés