Fekete fényezése csillog a kora tavaszi napfényben, hibátlanul tükröződik a szikrázó Atlanti-óceán a hosszan nyújtózkodó Škoda Superben, a méltóságteljes limuzin peckesen áll a fehér mandzsettás gumijain. Le sem tagadhatná, hogy úriembereknek való drága autó, amihez kötelező tartozék az illedelmes sofőr.

Igazi ritkaság egy ilyen második világháború előtti Škoda Superb.

Vladimír Matouš főmérnök vezetésével egy új gerincvázat terveztek a csehszlovák mérnökök, melynek kettényúló első részében kapott helyet a motor, a független felfüggesztés pedig rossz minőségű úton is stabilan tartotta az 1939-re 5,2 méteresre nőtt, akár hatszemélyes utasterű limuzint.

Škoda Superbek már a 30-as évek elejétől készültek, de a 3000 OHV változat prototípusai csak 1937-től futottak, aztán még két évet kellett várni a modell bemutatására. Ezeknek az autóknak már sokkal kerekdedebb lemezeket kalapáltak a mesterek, a két pótkerék pedig az első sárvédőkbe került, ezekre rögzítették bőrszíjakkal a visszapillantó tükröket. Ahogy nézegetem, úgy fedezem fel rajta a kis egyenetlenségeket, hogy akkoriban még szabadabban érzelmezték a szimmetriát.

Elöl egyetlen, hátul két laprugó van, körbe pedig dobfékek lassítják az 1940 kilogrammos Superbet, mely pazar kényelemben visz az óceán mellett. A rugózás messze nem olyan, mint egy légrugókon és adaptív lengéscsillapítókon ringatozó Mercedes-Benz S-osztályban, de ez az autó nyolcvanöt éves, és ha nem a felfüggesztés, akkor a kanapékényelmű ülések mozogják ki az úthibákat. Minden árva milliméterén érezni, hogy itt nagyon magas elvárásoknak kellett megfelelni.

Háborús célokra még összkerékhajtású változat is készült a Škoda Superbből, melyet előszeretettel használt a Wehrmacht. Békeidőben azonban tökéletesen elég volt ez a 3,1 literes, sorhatos motor és a hátsókerék-hajtás. Finom gépiességgel mormog benne a 85 lóerő, ami akár 125 km/órás sebességgel is repíthetné az elegáns limuzint, de úriember nem siet ennyire, akkor a legkellemesebb, amikor 80 körül táncol a sebességmérő vékonyka tűje a csontszínű skálán.

Teljesen elfelejtettem, hogy a legújabb Škoda Superb bemutatójára érkeztem, annyira elragad 1939 mézédes luxusa.

Vastagon lakkozott fabetétek vannak benne mindenhol, de a műszerfalán csak a mintázat olyan, valójában fémből van. A hatalmas kormány mögött ott az egyre vékonyodó gépháztető, a végén a Škoda logójával. Csukva vannak a középre kihajtható pótülések, ezért kedvemre terpeszkedhetek a Superb végtelennek tűnő lábterében, még a sofőr és az utasok közötti elhúzható üveg is messze van tőlem.

Josef Petříček nem először vezeti az öreg Superbet, minden mozdulatán látszik, hogy kezében van a gép, a rásegítés nélküli kormányzás és a tetemes fordulókör sem fog ki rajta. Pontosan ilyen sofőr kell ennek a Škoda limuzinnak, hogy évtizedek után is éppen olyan lenyűgöző legyen, mint 1939-ben.

Ez is érdekelhet: