A japán gyártó szeretne a McLarenen kívül másokat is kiszolgálni.

A Honda felvette, hogy most már igazán képesek lennének egy második csapatnak is motort gyártani a McLarenen kívül, annak ellenére, hogy a csapat erről hallani sem akart még egy ideje. A McLaren ugyanis szeretné kisajátítani a japánokat, és exkluzív szerződést kötött velük. A Hondán viszont nagy a nyomás, mert a FIA szeretné, ha másoknak is gyártana.

A spanyol napilap, a Marca szerint a Honda is nagyon szeretné végre bővíteni az ügyfelei számát.
„Most sajnos még nem tudunk ezzel foglalkozni, de az idény végén nagyon is nyitottak lennénk az opcióra. Nagyon sok csapat megkeresett már minket érdeklődve, de semmi komoly nem lett még megbeszélve” – mondta Yusuke Hawegawa, a Honda szakembere.

A Honda szerint ha más csapattal is együttműködnének, az a McLaren számára is jövedelmező lenne.
„A Toro Rosso érdekes lehet a számunkra, mert nagyon jó az autójuk, láttuk milyet tudnak menni egy régi Ferrari motorral is. Úgy gondoljuk, hogy a Honda motor egy kicsit jobb, mint a 2015-ös Ferrari.”

A svájci újság, a Blick szerint ha a Honda második csapatot akar, akkor csak a Saubert érdekelné a lehetőség.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés