Nem ez az első olcsónak szánt elektromos autó, de ez a legújabb: az indiai Tata a már évek óta kapható kisautója, a Tiago alapjára épített villanyautót, amit valószínűleg csak belföldön fognak forgalmazni.

A Citroën apró villanyautója, az Ami – amit egyes országokban Opel Rocks-e néven is lehet kapni – megmutatta, hogy mi az elektromos autózás minimuma. Azt a modellt inkább mopedautónak neveznénk, a Dacia azonban teljes értékű városi miniautót hozott Európába, és a Spring sokkal használhatóbb lett, mint elsőre sejtenéd.

A legutóbb az indiai Tata mutatta meg, hogy milyen olcsó elektromos autót tud építeni.

Az alapokat a 2016 óta gyártott Tiago adta, egy 3,77 méter hosszú ötajtós kisautó, amit csak minimálisan alakítottak át ahhoz, hogy elektromos autó váljon belőle. A burkolt hűtőmaszkon kívül az elmaradhatatlan kék színű betétek jelzik a változást.

A minél kedvezőbb ár érdekében nem vitték túlzásba a teljesítményt. A Tiago.ev alapmodellje 61 lóerős és 19,2 kilowattórás az akkumulátora, míg a jobban felszerelt változat 75 lóerőre képes, és 24 kilowattórás akkut szereltek bele.

A töltésen nem spóroltak, mint a két modellt lehet CCS gyorstöltő-csatlakozón 50 kilowattal tölteni.

Az indiai norma jóval megengedőbb lehet az európai piacon is használt WLTP-nél, mert

a gyártó optimistának hangzó 250 és 315 kilométeres hatótávot adott meg a két modellre.

Sokkal érdemesebb a Dacia hasonló adata után viszonyítani, a 25 kilowattórás akkuval szerelt Spring ugyanis 230 kilométert képes megtenni egy feltöltéssel a WLTP mérés szerint.

A Tiago.ev igazi érdekessége az ára, az indiai piacon ugyanis 10 500 eurónak, azaz 4,4 millió forintnak megfelelő áron forgalmazzák az alapmodellt, és a csúcskivitel sem kerül 15 ezer eurónál többe. Szériafelszerelés az automata klíma, a két légzsák és a blokkolásgátló, de ezen az áron csak Indiában tudják adni, valószínűleg nem is lesz kapható máshol.

Ez is érdekelhet:

A tíz legolcsóbb elektromos autó, amit újonnan megvehetsz

Jelenleg nincs állami támogatás, de azért nem minden elektromos autó méregdrága.

A Citroën bemutatta a legolcsóbb elektromos autót

Kisebb, mint a Smart, és havi hétezer forintért vihető.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

Hoztunk egy újabb haladó szintű kvízt az autórajongóknak

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés